Ugrás a tartalomra

Az ország felén a Nemzeti Vízművek biztosítja a víziközmű-szolgáltatást

Létrehozva
Az év elejétől már az ország felén a Nemzeti Vízművek Zrt. biztosítja a víziközmű-szolgáltatást, az integrációval érintett területeken javul az ellátás biztonsága, nő a szolgáltatások színvonala és megteremtődik a feladatot ellátó szervezetek gazdasági stabilitása - mondta az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán kedden.
Kép
Fotó: Mocsári László

V. Németh Zsolt felidézte: tavaly 844 önkormányzat döntött úgy, hogy átadják az ellátási felelősséget, illetve az ehhez kapcsolódó víziközmű-vagyont, és csatlakoznak az állami szolgáltatók köréhez.

Mint ismert tavaly decemberétől az államhoz került a jelentős veszteséggel működő MIVÍZ Kft. is.
   
V. Németh Zsolt kiemelte, hogy a korábbi szervezeti integrációk során a műszaki integráció nem történt meg, most lehetőség van erre.
   
A hálózati vízveszteség csökkentése érdekében rekonstrukciós programot indítanak, a rekonstrukciós feladatok megvalósítását előkészítő tervezéshez támogatást biztosítanak az érintett víziközmű-szolgáltatóknak - ismertette. Példaként említette, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében két szolgáltató is van, ahol 50 százalék körüli a hálózati vízveszteség, tehát a kitermelt víznek a fele nem jut el a fogyasztókig.
   
A rendszerek összekötése lehetőséget teremt az energiatakarékosságra is, a víz árában ugyanis csaknem 40 százalék az elektromos energia ára. Ha a vízveszteséget csökkentik, akkor az erre eső energiát is meg lehet spórolni - mutatott rá.
   
V. Németh Zsolt elmondta, hogy a Nemzeti Vízművek Zrt. a vis major helyzetek kezelése érdekében létrehozza az állami tulajdonban lévő víziközművek közös raktárbázisát.
   
Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy nem szeretnék megszüntetni a kapcsolatot az önkormányzatokkal azután sem, hogy átadták az ellátást, ezért a Nemzeti Vízműveken belül minden szolgáltatónál önkormányzati konzultációs tanácsot hoznak létre.    

Idén meghaladja a 100 milliárd forintot az a forrás, amelyet kifejezetten a régi hálózatok megújítására szeretnének fordítani - jelezte az államtitkár.

Ez is érdekelhet

Újra elindult a programsorozat
MiskolcKultúra
A szervezővel beszélgettünk a Múzsák Kertje új irodalmi-művészeti rendezvényeiről. Parázs István elmondta, kint is bent is tervezi kihasználni a lehetőséget, hogy felélessze az évekig működő sorozatot.
Képgaléria
PdyhArt24 - 24 órás alkotás
24 órás festőmaraton a pszichoszociálisan sérült emberekért
MiskolcKultúraEgészség
A PsychArt® 24 Művészeti Maraton a pszichoszociálisan sérült embereket érintő problémákra, és diszkriminációra hívta fel a figyelmet a Moravcsik Alapítvány szervezésében, ahol péntek dél és szombat dél között, kilenc városban gyűltek össze alkotók, Miskolcon a Zenepalotában.
Nagy csatában veszítettek a Farkasok
MiskolcSport
Kosárlabda: NB I/B férfi, Piros csoport, 2026/27-es bajnokság, őszi szezon, 1. forduló.
Amikor a főutca maga volt a piac - Vásári forgatag a régi Miskolcon
MiskolcKultúra
Milyen lehetett a vásári forgatag a 19. századi Miskolcon? Szerencsére a ránk maradt, forrásértékű leírások segítenek azt rekonstruálni - írja Nagy Attila helytörténész.