Ugrás a tartalomra

Bagolyles - játékos természetvédelem Miskolcon

Létrehozva
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja bagolylesre hívta – már nem először - az érdeklődőket. A programnak most is Miskolci Egyetem adott otthont, ahol madárgyűrűzéssel, baglyokkal és madárodú készítéssel is várták az érdeklődőket.
Preview Image
Fotógaléria: Mocsári László

Még a városban is lépten-nyomon érdekes és ritkán látott madarakkal, növényekkel és gombákkal is találkozhatunk. Csak nyitott szemmel kell járnunk – ezt mondják a természetvédelmi szakemberek.

Kép

Konrád és a madárnevek

- Ez az őszapó, ez egy gömbölyű és hosszúfarkú madár, a kakukk teljesen szürke, az ő hangját már halottam is, a búbos pacsirtát már láttam egy könyvben, a nagy fakopáncs pedig fekete-fehér-piros – mondja Nagy Chernel Konrád, aki épp összepárosítja a madárneveket a képekkel, ugyanis ez is egy játékos feladvány a programban, elsősorban gyerekeknek, de a felnőttek is sokat tanulhatnak belőle. Konrád szerint gondoskodással lehet védeni az állatokat, és a madarak téli etetése is nagyon fontos.

Kép

Lili bagoly alfában

Szelfizett már bagollyal? Itt azt is megtehette bárki, bagolyból sem volt hiány az egyetem aulájában.

- Lili, a macskabagoly két éve került be mentőállomásra, a 37-es úton gázolták el, akkor megsérült a bal szeme, azóta erre nem lát – mondja Lehocky Krisztián, a Madármentő Állomás és a Mályi Természetvédelmi Egyesület vezetője. Lilit ezért nem lehet visszaengedni a természetbe, az állomás állandó lakója lett és bemutatókra is elhozzák.  - Van néha egy kis idegeskedés, ha megijed valamitől, ő  egészen más hangokat hall, mint mi – mondja.

Kép

Arra a kérdésre, hogy vajon Lili itt nézelődik-e, hiszen forgatja a fejét, azt mondja, hogy nézelődik ő, de inkább a hangok érdeklik, az apró pici neszek. Mivel sokan megsimogatták, ezért arra is kíváncsi voltam, vajon szeretheti-e ezt. – Inkább elviseli – mondja a madármentő vezetője, aki szerint egy vadállat se szereti, ha simogatják. - Ő egy éjjeli ragadozó, nappal alszik, most éppen nincs csukva a szeme, de ilyenkor pihenteti magát, mondhatjuk, hogy „alfaállapotban van”, aztán majd éjszaka randalírozik a röpdéjében.

Kép

Komposztálás Schwarzeneggerrel

Mi az a komposztálás és milyen élőlények segítik a lebontást? Erről a Zöld Kapcsolat Egyesület munkatársai késztettek egy társasjátékot, amelyben mesés formában mindent megtanulhatnak a legkisebbek.

- Itt van Százlábú Elek, nagyobb tesója Ezerlábú, Giliszta Marci, aki a komposztálás főkolomposa és többek között Pajor Panka, aki a komposztálás Schwarzeneggere – sorolja a játékban, és a valóságban is (a komposztolás során) „sokat dolgozó” élőlények játékos nevét F. Nagy Zsuzsanna, a Zöld Kapcsolat Egyesület elnöke. – Ezek „nem szeretem állatok”, ellenben így, nemezjáték formájában ölelgetik, etetik, itatják őket a gyerekek.

A lényeg, hogy megismerkedjenek a folyamattal, tanuljanak játékosan, később pedig, ha megtehetik, komposztáljanak.

Kép

- Nem csak a madártani egyesület van itt, hanem hívtuk a nemzeti parkokat, az Ökológiai Intézetet, az egyesületeket is. Velük közösen egy fesztiváljellegű, állatvédelemmel és természetvédelemmel kapcsolatos programot hoztunk létre - mondja Somoskői Péter, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportjának alelnöke. Azt szeretnénk bemutatni, hogy a lakóhelyünk közelében milyen élőlényekkel találkozhatunk. Ha az ember figyelmesen körülnéz – akár egy buszmegállóban, miközben várakozik –, sokféle madarat, állatot és növényt ismerhet fel, ismerhet meg.

 

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.