Ugrás a tartalomra

Baranta tábor a Gárdonyiban

Miskolc Tv/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 10. szombat 11:07
Karikás ostorral, íjakkal, botokkal és különböző hagyományos harcművészeti technikákkal ismerkedtek a gyerekek a baranta táborban, amit már hatodik alkalommal szerveztek meg a Gárdonyi művelődési ház parkjában.

Az Országos Baranta Szövetség szakavatott oktatójával gyakorolták a botforgatást a gyerekek. Sokan jelentkeztek a táborba, hogy kipróbáljanak olyan eszközöket is, amikkel a szabadságharc idején huszárok küzdöttek. Itt nemcsak a fiúk sajátíthatják el a harcművészet magyar kultúráját, hanem a lányok is bemutatták, hogy ügyesek a fegyverforgatásban.

Szécsényi Viola Szófia Nyékládházáról jött. – Most vagyok először baranta táborban. Íjászkodunk, van íjász párbaj, ostorozunk, barantázunk, botokkal edzünk – részletezte a Miskolc Televíziónak.

A baranta a történelmi magyar harci kultúrából származó testmozgások gyűjteménye. A 90-es évek óta formálódó magyar harcművészeti stílus, a botforgatástól a karikás ostor használatáig. Ma Magyarországon már csaknem ezren foglalkoznak ezzel a harci technikával.

Rápóti-Fekete Mónika, a Borsodi Magyar Közösségek Szövetségek Mente Egyesület elnöke úgy nyilatkozott, rendkívül nagy népszerűségnek örvend a tábor. – Hiánypótló kezdeményezés a mai felgyorsult világunkban, ahol a kütyüké a főszerep. Úgy gondolom, hogy ezek a gyerekek, akik itt vannak, már nyertek azzal, hogy nem számítógépeznek, vagy telefonoznak éppen otthon – emelte ki.

A baranta fontos sajátossága az a speciális nevelési és közösségformáló rendszer is, amely a hagyományos magyar életfilozófián és szimbólumrendszeren alapszik.

További hírek

Olvasnivaló