Ugrás a tartalomra

Bebizonyították: van élet a Szinvában!

Létrehozva
Száztizennégy halat fogott ki a Szinvából az a nyolc horgász, aki szombaton elindult az Első Szinva Örökség Kupa horgászversenyen.
Kép


Szombaton reggel 5:30-kor kezdtek gyülekezni a horgászok a Fonoda úti közúti hídnál, hogy versenykörülmények között bizonyítsák be: visszatért az élet a patakba. A versenyre végül 8 horgász nevezett be, köztük egy iskoláskorú fiú is. Ő volt a verseny legfiatalabb résztvevője, rajta kívül a másik 7 versenyző gyakorlott, kiváló sporthorgász volt. 

Kép


A verseny 7 órától déli 12 óráig tartott szigorú és ellenőrzött feltételek mellett. Mivel a Szinva változatos medrű patak, más-más mennyiségű haltartalommal, az egyenlőtlen feltételek kisküszöbölésére a szervezők szakemberekkel karöltve nyolc szektort alakítottak ki a Szinva alsó szakaszán, mintegy 340 méter hosszan. A horgászok félóránkénti váltásban helyet cseréltek egymással, így mindenki pecázott mindegyik szektorban. 

Kép


A műcsalival kifogott halat a horgászoknak élve kellett visszadobniuk a vízbe. „A horgászatnak ez a legnehezebb ága, amikor bent kell állni a vízben és pergetni kell, folyamatosan dobni kell a műcsalikat a vízbe annak reményében, hogy halat fognak ki” – nyilatkozta Fedor Vilmos, a Szinva Örökség projekt ötletgazdája, a Szinva Örökség Alapítvány alapítója portálunknak. Fedor Vilmos nagyon örvendetesnek nevezete, hogy rendkívül változatos az élővilága a Szinvának, ami azt jelzi, hogy magas oxigéntartalommal rendelkező, nagyon tiszta vizű patakká vált. Elmondta, hogy olyan halfajokat is sikerült a horgászoknak kifogniuk, mint például a pisztráng, a márna, vagy a domolykó, melyek köztudottan magas oxigéntartalmú vizet igényelnek. Mindez azt jelzi a miskolciaknak, hogy a Szinva-patak kezd visszatérni régi önmagához. Fedor Vilmos emlékeztetett, hogy hajdan Lillafüreden, a Garadnában és a Szinvában kezdődött el a hazai pisztrángtenyésztés. 

Kép

„Ma a horgászok voltak a tanúi annak, hogy a Szinva, mint ökológiai rendszer működőképes. A legfontosabb, hogy továbbra is megvédjük a patakot és környezetét, azt, ami nekünk az életet biztosítja” – ezt már Varga Andrea alpolgármester, a Szinva Örökség Napok szakmai védnöke mondta a nem sokkal déli 12 óra után megtartott eredményhirdetésen, mely az alábbiak szerint zárult.

Kép

1. helyezett – Gál Péter 
2. helyezett – Hubert Viktor
3. helyezett – Kozma Zsolt 

A különdíjat a verseny legfiatalabb résztvevője érdemelte ki. Ő egy 2024. január 1-jétől érvényes, egész évre szóló gyermekjegyet kapott, amellyel akár naponta is lejárhat pecázni a patakhoz.

Az első Szinva Örökség Kupa horgászversenyt a Szinva-patak alsó szakaszán, a Fonoda úti közúti hídtól a Szinva-patak Sajóba torkolásáig rendezte meg az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület, Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen. Dr. Faragó Péter, az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület örömmel üdvözölte a versenyt, és kifejezte abbeli bizodalmát, hogy jövőre ismét megrendezik, de már több résztvevővel a versenyt.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ez is érdekelhet

Készül a második magyar űrhajós. Fotó: NASA
Elhalasztották Kapu Tiborék űrutazását
SzabadidőVilág
Az Axiom-4 űrmisszió így az legkorábban szerdán indulhat.
Új albummal jelentkezett a Gedeon Reflects
SzabadidőMiskolcBelföldKultúra
A részben miskolci gyökerű banda pénteken mutatta be az új albumot a budapesti Muzikum Klubban.
Három az egyben: június elején rockzenével telik meg a Vasgyár
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A Vasgyári Közösségi Ház kertje ad otthont a II. Rock Weekendnek június elején.
Öt táv közül választhatnak a hegyi maratonra érkezők
SzabadidőMiskolcSportSzabadidő
A 33. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny elnevezésű nemzetközi terepfutó viadalt június 7-én, szombaton rendezik meg.