Ugrás a tartalomra

Beborulhat az ég és csapadék is várható szerdán

Létrehozva
Nagyrészt felhős vagy borult lesz az ég az ország legnagyobb részén. A nappali hőmérséklet általában 8 és 15 fok között alakul.
Kép
Fotó: Osztie Tibor

Időjárás

Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, a Tiszántúlon viszont szakadozottabb lesz a felhőzet. Az ország északnyugati felén, kétharmadán több helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor, amely délutánra általában megszűnik, de délnyugaton tartósabb csapadék is előfordulhat. Az északira forduló szél csak néhol élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 15 fok között várható, de az Északi-középhegységben nyugati felén, Budapest körül és az Alföld északnyugati részein hűvösebb lesz. Késő estére 1 és 8 fok közé hűl le a levegő - írja honlapján a HungaroMet. 

Levegőminőség

Miskolcon és környékén szinte mindenhol szennyezett a levegő a PM Monitoring Hálózat adatai alapján. A belvárosban egészen Újdiósgyőrig, Görömbölyön és Perecesen erősen szennyezett. A Martinkertvárosi óvodánál és a Joysonnál pedig extrém szennyezett. A Hámori-tónál és Szentléleken azonban megfelelő a levegőminőség. 

 

Ez is érdekelhet

Mohos-töbör
A fagyzónák bükki otthonában bőven fagypont alatti hőmérsékletet mértek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az eddig mért leghidegebb hőmérsékletet azonban még csak megközelítettük.
Így védekezhetünk a levéltetvek ellen
Környezet
Van, ahol már megjelentek a kártevők.
 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.