Ugrás a tartalomra

Befejeződött a Kis-Hunyad utca felújítása

Létrehozva
Péntek déltől újra lehet közlekedni a belváros egyik legforgalmasabb szakaszán.
Kép
fotó: Parai Roland

A polgármesteri hivatal sajtóosztálya emlékeztet: miskolci önkormányzat egy 65 százalékos kormányzati támogatással rendelkező projektet nyert el a Dayka Gábor és a Dózsa György utca közötti szakasz felújítására.

- A munkák során az esővíz-elvezetést, az ivóvízvezetéket, az útalapot, és a szegélyeket cserélte ki a kivitelező, valamint új aszfaltborítást is kapott, a közel 180 méteres szakasz - írja a közlemény.

Kép

A beruházás költsége 30 millió forint volt. Az október végi határidő előtt jóval hamarabb befejeződött felújítási munkák után, az autós forgalom már péntek déltől megindulhat a Kis-Hunyad utca ezen szakaszán, a buszok kerülőútvonala szombat reggeltől szűnik meg.  

 

Ez is érdekelhet

Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Képgaléria
Nemzeti Gyásznap - koszorúzás az 56-os emlékműnél
Nemzeti gyásznap: több helyszínen is megemlékeztek november 4-én Miskolcon az 1956-os forradalom leveréséről
Miskolc
Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének, valamint a szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulója alkalmából tartottak megemlékezéseket november 4-én Miskolcon.
A diósgyőriek az esélyesek
MiskolcSport
Kosárlabda: szerdán este vendégként nemzetközi kupameccset játszanak a piros-fehérek.
véradás
Akár három ember életét is megmenthetjük véradással a jövő héten is
MiskolcEgészség
Miskolcon kívül Abaújszántón, Bekecsen, Bükkábrányban, Sárospatakon, Szomolyán és Tardon nyílik lehetőség véradásra november 9. és 13. között.