Ugrás a tartalomra

Béka a köbön: látványos felvonulással kezdődött az idei Kocsonyafesztivál

Létrehozva
Idén még a tavalyitól is sokkal színesebb lesz a rendezvény – ígérték a szervezők. Ebből már a fesztivál hagyományos nyitó felvonulása is ízelítőt adott.
Preview Image
Felvonulással kezdődött a Miskolci Kocsonyafesztivál. Juhász Ákos képgalériája

A kocsonyafesztivál péntek délutáni megnyitóján rekordszámú, több mint kétszáz felvonuló vett részt. A legkisebbektől az idősebb generációig mindenki képviseltette magát, természetesen a legtöbben béka jelmezben. De nem maradtak el a gólyalábasok és a hagyományőrző csoportok, zenekarok sem. 

Ez a fesztivál Miskolcról szól kezdetektől fogva – emelte ki köszöntőjében Rózsa Edit, a Kocsonyafesztivál ötletgazdája, tulajdonosa. Hozzátette: ennek a rendezvénynek az a lényege, hogy megtaláljuk, ami összeköt bennünket, vagyis átéljük a közösség élményét.

Kép

Kitért továbbá arra, mennyi munka van abban, hogy a háromnapos rendezvény számos programja színvonalas módon megvalósulhat és ezért köszönet jár a szervezőknek. 

Idén nem csak a felvonulók, de a nézők száma is jóval több volt, mint a korábbi években – hangsúlyozta Veres Pál polgármester, aki örvendetes tényként nyugtázta, hogy ekkora az érdeklődés.

Kép

Köszöntő beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy jövőre már 25 éves lesz a rendezvény, amely annak idején néhány sátorral indult a Villanyrendőrnél. Azonban nem csupán a programok sokaságával, a mondanivalójával válik igazán teljessé Magyarország egyik legnagyobb gasztro-kulturális fesztiválja: az emberek találkozásáról, a finom ételekről, italokról, a kulturális programokról egyaránt szól.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.