Ugrás a tartalomra

Biden vitatja Zelenszkij állítását, miszerint a Lengyelországot ért rakéta nem ukrán volt

Létrehozva
Joe Biden amerikai elnök vitatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra vonatkozó kijelentését, hogy a kedden Lengyelországban lezuhant rakétamaradványok, amelyek két ember halálát okozták, nem ukrán eredetűek voltak. „Ez nem bizonyíték” - mondta Biden újságíróknak a Fehér Házban csütörtökön, miután visszatért egy ázsiai útról.
Kép
Joe Biden a G20 csúcstalálkozón Balin. Fotó: SAUL LOEB/AFP

Az eddigi vizsgálatok alapján az amerikai védelmi miniszter, a NATO és Lengyelország is azt valószínűsíti, hogy ukrán légvédelmi rakéta volt, de Zelenszkij szerdán azt mondta: „Biztos vagyok benne, hogy azok nem a mi rakétáink voltak.” Elmondása szerint jelentéseket kapott az ukrán fegyveres erők és a légierő parancsnokságától, és „csak bízni tud bennük”.

Kedd este csapódott be rakéta Lengyelország területén, az ukrán határ menti Przewodów faluban, két ember halálát okozva. A hivatalos lengyel álláspont szerint a becsapódás helyszínén egy ukrán légelhárító rakéta maradványait találták meg. Azért pár ellentmondás akad a sztoriban. A szemtanúk például két rakéta becsapódásáról beszéltek, és Ludivine Dedonder belga védelmi miniszter is arról posztolt szerdán, hogy értesülései szerint a helyszínen két rakéta maradványaira bukkantak. Ez alapján pedig akár az is előfordulhatott, hogy nem egy eltévedt ukrán rakéta csapódott be, hanem az ukrán elhárítórakéta eltalált egy orosz támadórakétát, letérítve azt pályájáról. (Reuters)

Ez is érdekelhet

Kínai autómárka az F1-ben?
VilágSport
Az F1-gyel kacérkodik a legnagyobb kínai autógyártó.
A világ minden táján regisztráltak a levélben szavazásra
VilágBelföld
Már csak egy hétig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg mintegy 476 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Marco Rubio: a katonai művelet az iráni rakéta- és haditengerészeti képességek megsemmisítéséig tart
Világ
Az Egyesült Államok Irán elleni katonai művelete Teherán rakéta- és haditengerészeti képességeinek megsemmisítéséig tart – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter hétfőn.
Érdemes még a héten tankolni: erősen emelkedhetnek az árak
VilágGazdaság
Akár már a jövő héten jelentősen drágulhat a benzin.