Ugrás a tartalomra

Bő egy hétig Miskolcra figyel a filmvilág – elrajtolt a 20. CineFest

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2024. szeptember 06. péntek 20:38
Péntek délután öt órakor kezdetét vette a 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál.
Fotók: Juhász Ákos

Egy háborús történelmi filmmel, a Sarkvidéki konvojjal nyitották meg a kerek évfordulót megért CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált pénteken. A vetítés előtti ünnepélyes megnyitón a fesztivált szervező Cine-Mis Nonprofit Kft. ügyvezetője kiemelte: különösen gazdag programmal kecsegtet a most elrajtoló moziünnep, miután sikerült a világ filmművészetének legnagyobb alkotásait a fesztiválra elhozni. Hasonlóan volt ez korábban is, ám a spektrum most sokkal szélesebb, mint az ezt megelőző években mutatkozott. Bíró Tibor fesztiváligazgató az alkotók és a közönség mellett köszönetet mondott a rendezvény valamennyi támogatójának.

Káel Csaba ezt követően úgy fogalmazott, hogy a CineFest immár évtizedek óta képes a filmművészet hiánypótló alkotásait Miskolcra hozni, legyen szó a világ bármely tájáról. Márpedig – tette hozzá a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos – hatalmas az igény az ilyesfajta filmélményekre. A Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke végezetül rámutatott: a miskolci filmünnep évről évre újabb alkotókat vonultat fel, mindeközben pedig izgalmas nemzetközi kapcsolatokat épít ki.

Az ünnepi beszédeket követően az egyes versenykategóriák mentén a fesztivál valamennyi zsűritagját bemutatták a közönségnek. A nemzetközileg elismert szakemberek egy része épp Miskolc felé tartott a megnyitó idején, ám a megjelenteket egytől egyig a színpadra szólították.

Széles a vászon

Szeptember 6. és 14. között egyebek mellett a Sundance, Berlin, Cannes, Karlovy Vary és Velence legnagyobb dobásai érkeznek Miskolcra. A versenyben szerepel egy hatalmas vihart kavart horror Demi Moore főszereplésével, egy New York-i konyha kaotikus kulisszáiba kalauzoló, pattanásig feszülő dráma és az év két legjelentősebb norvég alkotása.

A korábban már bejelentett három filmmel együtt – Hajdu Szabolcs drámája, az „Egy százalék indián”, Sean Baker Arany Pálma-nyertes vígjátéka, az „Anora” és Yorgos Lanthimos szkeccsfilmje, „A kegyelem fajtái” – a versenyprogramba idén 16 alkotás került, amelyek mindegyike Magyarországon legelőször a CineFesten debütál.

Köztük Szilágyi Zsófia új műve, a „Január 2.”, amely nemrég a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, néhány héttel később pedig már a CineFest közönsége is láthatja. Az alkotás az előző, ugyancsak Miskolcon versenyző „Egy naphoz” hasonlóan realista történet, ezúttal a feleség legjobb barátnőjének szemszögéből egy különválásról.

Ryûsuke Hamaguchi 2021-ben a CineFest Fődíját, a Pressburger Imre-díjat kapta „A szerencse és a képzelet kereke” című filmjéért. Az időközben Oscar-díjas művet (Vezess helyettem) is készítő japán alkotó új mozival tér vissza a versenyprogramba.

A már hagyománnyá vált Kitekintő program válogatása ezúttal az Európán kívüli filmeket sorakoztatja fel, és külön szekciót kapnak a kínai (China Focus) és a török (Turkish Days) alkotások. A Kitekintő szekció leggrandiózusabb darabja az Álmatlan éjszakákon: Paul Simon zenéje. A Simon and Garfunkel egykori tagjának immár hat évtizedes zenei karrierjébe nyerhetünk bepillantást az amerikai dokumentumfilmben. 

Testközelből vetítenek

Jó pár esztendővel ezelőtt még Fiatal Filmesek Fesztiváljaként indították útjára az azóta emblematikussá vált filmes ünnepet, ami töretlenül fejlődött és gyarapodott a kétezres évek derekától. Idén azonban egészen különleges esztendő elé nézett a CineFest, miután történetében először főszponzorának alakjában egy helyi cégre, a Mercedes-Benz Miskolcra lelt. De ennyiben nem merülnek ki a helyi vonatkozású kapcsolódások.

A CineDocs idei válogatásában többek között megismerhetjük a miskolci születésű Pressburger Imre és egy másik, a filmkészítési technológiák forradalmasításában élen járó mozilegenda, Leni Riefenstahl életét, Bartók Béla eddig sokak számára ismeretlen törökországi kitérőjét vagy az író Nemere István rendületlen munkakedvének titkát.

Nemcsak a legnagyobb filmekkel találkozhatunk a CineFesten, hanem az alkotóikkal is. Többek között a fesztiválra látogat az elsősorban a Dallas-sorozat Bobby Ewingjaként ismert, ezúttal a Lepattanó című filmben szereplő Patrick Duffy. A sztár érkezésére tekintettel a premiervetítés szeptember 13-án, pénteken 15.45-kor, a Pressburger-teremben lesz. Ugyanakkor az eredetileg meghirdetett 18.30-as időpontban a Zukor-teremben is levetítik a filmet.

Huszadjára, méltó módon

A fesztivál évfordulója alkalmából húsz év plakátjaiból nyílik majd kiállítás a Művészetek Házában, mindemellett az amolyan szellemi elődnek tartott, az idén hatvan éve útjára indított Miskolci Rövidfilm- és TV-fesztivál történetére is visszatekintenek majd egy tárlattal. Ezenfelül a fesztivál ideje alatt a közeli Csengey kertben ingyenes vetítésekkel és koncertekkel is találkozhatnak az érdeklődők.

A fiatalokról sem feledkeztek meg a szervezők, sőt, számukra írták ki idén a CineNewWave kategóriáját. A 14 és 24 éves kor közötti magyar diákok vagy diákokból álló alkotócsoportok műfaji megkötés nélkül „Veszélyek az online térben!” tematikában nevezhettek a versenybe.

Juhász Ákos képgalériája

Az elkövetkező bő egy hétben persze nem marad méltatás nélkül a magyar filmszakma sem. A nyolcvanéves Kardos Sándor pályája során elnyerte a Kossuth- és a Balázs Béla-díjat, háromszor a filmkritikusok, kétszer a Filmszemle díját, míg 1989-ben az Eldorádóért Európai Filmdíjra jelölték. A több mint harminc játékfilmet fényképezett művész a CineFest életműdíját a fesztivál zárógáláján, szeptember 14-én, szombaton veszi át. Az ünnepélyes esemény 17 órakor kezdődik a Művészetek Háza Pressburger-termében.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!