Ugrás a tartalomra

Boldog újévet, Miskolc!

Létrehozva
Sikerekben és egészségben gazdag újévet kíván a minap.hu szerkesztősége minden kedves olvasójának!
Kép
A járvány miatt a nagykoncert idén is elmaradt. Fotó: Mocsári László

Bár központi szilveszteri buli nélkül, de azért javarészt a megszokott mederben zajlott az óév utolsó estéje Miskolcon. Az elmúlt évhez képest legalábbis mindenképpen, hiszen akkor este nyolctól kijárási tilalom volt érvényben és bulizni is maximum tízen jöhettek össze a járvány miatti korlátozások okán.

Kép

 
Ehhez képest idén már-már a régi kép fogadta azokat, akik a belvárosban szilvesztereztek, vagy azon keresztül érték el a házibulit, ahol hivatalosak voltak.

A Centrumnál árusok kínálták sípoló, világító, színes portékájukat, és míg a legkisebbek vígan fújták a szilveszteri trombitájukat, este hat után pedig az első tűzijátékok is feltűntek az égen, köszönhetően annak, hogy most ismét lehetett ilyesmit vásárolni.

Az utcák újra megteltek, egyrészt azokkal, akik különböző bulikba indultak, másrészt azokkal, akik az esti óévbúcsúztató előtt még sétáltak egyet a belvárosban.

Kép

Bár a koronavírus-világjárvány negyedik hulláma lecsengőben van, Miskolchoz hasonlóan sok város, köztük Debrecen, Kaposvár vagy Szeged is úgy döntött: ingyenes szilveszteri nagykoncerteket még nem tart. A vendéglátóhelyek jó része viszont, ezen a napon is kinyitott, sőt olyanok is voltak, ahol kifejezetten szilveszteri bulira várták az érdeklődőket. 

Kép

Egyébként az ország más részéről is sokan érdeklődtek Miskolc iránt: ahogyan arról korábban beszámoltunk, a helyi szállodákban is sokan töltötték az év utolsó óráit, noha közös, nagy bulik idén még itt sem voltak. Sebaj, talán jövőre majd már a most még elmaradt szilveszteri, újévi bulik is visszatérnek. 

Képgalériánkban azt mutatjuk meg milyenek voltak 2021 utolsó órái Miskolc sétálóutcáján és annak környezetében:

Preview Image
Mocsári László képgalériája


 

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.