Ugrás a tartalomra

A Bosch ötleteiből merített a BOKIK HR Klubja

Létrehozva
A Robert Bosch Power Tool Elektromos Szerszámgyártó Kft.-nél tartotta aktuális összejövetelét a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) HR Klubja. A gyárlátogatással egybekötött péntek délelőtti fórumon legfőképp a toborzás és a kiválasztás folyamatát járták körül a szakemberek.
Kép
Fotók: Robert Bosch Power Tool Kft.

A BOKIK titkárának, Dudás Tibornénak nyitó gondolatait követően a Robert Bosch Power Tool Kft. ügyvezető igazgatója köszöntötte a megjelenteket, aki a több mint húszéves múltra visszatekintő miskolci telephely bemutatásán túl arra is kitért, miért tartják fontosnak, hogy a vállalat az iparkamara helyi közösségének irányába is bizonyítson, s a régió céges szereplőivel is meg tudják osztani jó gyakorlataikat. Fükő László hangsúlyozta: hatékonyságuk jövőbeni növelésében stratégiai szerepet szánnak a humánerőforrás fejlesztésének – annál is inkább, hiszen a rohamléptekkel kiépülő úgynevezett ipar 4.0-s automatizálás számos gyártási folyamat esetében nem képes kiváltani a finom emberi mozdulatokat.

Kép

A cég HR vezetője arról számolt be, miként dolgoztak ki egy olyan toborzási rendszert, amellyel sokkal gyorsabban és pontosabban tudnak az új kollégákra rálelni, mint akárcsak néhány esztendővel korábban. Tóthné Vankucz Marianna a kifejlesztett digitális ajánlási program legnagyobb erősségét abban látja, hogy meglévő dolgozóik így jóval gördülékenyebben tudják ismerőseikkel a cégnél meghirdetett nyitott pozíciókat megismertetni. Mindezen felül – ecsetelte a szakember – a gyár csarnokaiban olyan karrierpontokat is elhelyeztek, melynek érintőképernyőjét végignyomkodva a Bosch dolgozói konkrét munkakörökre jelentkezhetnek, sőt, pontos bérkalkulációt végezhetnek el annak kapcsán, mennyivel jelentene több pénzt számukra egy másabb/magasabb beosztás.

Kép

A rendezvény végén az Országos Humánmenedzsment Egyesület (OHE) részéről Csaposs Noémi elnök és Masa Beáta elnökségi tag is bemutatkozott – utóbbi egyben a HR Klub elnökeként is felszólalt. Mint azt a toborzás és kiválasztás jelentőségéről elmondta: céljuk nem más, minthogy a régióban tevékenykedő gazdasági szereplőknek lehetőséget biztosítsanak tapasztalataik és jól bevált megoldásaik megosztásában. A BOKIK ez irányú közösségépítése – fogalmazott – egyre nagyobb népszerűségnek örvend: közel ötven állandó résztvevővel tartják a klub összejöveteleit. Masa Beáta szerint az eseménynek otthont adó Bosch HR-stratégiája fluktuációkezelésben és megtartásban egészen egyedi.  

Ez is érdekelhet

A jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték
GazdaságBelföldVilág
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten, miután a parlamentbe jutott pártok képviselői az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről tárgyaltak.
A VOSZ felajánlja szakmai együttműködését az új kormánynak
GazdaságBelföld
Gratulál a Tisza Párt választási győzelméhez a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége.
Sorra dőlnek be a német cégek, rekordokat mértek az építőiparban
GazdaságVilág
Németországban az idei első negyedévben több mint húszéves csúcsra emelkedett a vállalati csődök száma – közölte a Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) csütörtökön közzétett elemzésében, amit a piacesprofit.hu szemlézett.
Már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket
GazdaságBelföld
A bevallási határidő május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét, vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget. A NAV ugyanis a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja a visszatérítést.