Ugrás a tartalomra

A Bükkben futva jótékonykodnak

Létrehozva
A 29. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny június 12-én, szombaton rendezik meg Miskolcon.
Kép

A rendező Marathon Club tagjai négy egyéni (3,5 km, 10,9 km, 21,6 km, 43 km) és egy váltó (4x10,9 km) számot kínálnak a futás szerelmeseinek. A 29. Bükki Hegyi Maraton-Kisgyörgy Ádám Emlékverseny központja idén is Miskolcon, a Csanyik-völgy, Királyasztalon lesz.

A június 04-én lezárult előnevezést követően eddig mintegy 250 futó jelezte részvételét a nagy hagyományokkal rendelkező eseményre.  Az előnevezettek már június 11-én, pénteken, 16-19 óra között átvehetik rajtszámaikat a versenyközpontban, ahol természetesen helyszíni nevezésre is lehetőséget kínálnak. Ugyanezt a verseny napján, szombaton, 7.30-9.30 óra között lehet megtenni.

Futva jótékonykodnak

A Marathon Club és a társrendező Miskolc Egészséges Ifjúságáért Alapítvány minden egyes nevezési díjból személyenként 300 forintot felajánl a mozgásukban korlátozott gyermekek oktatásával és rehabilitációjával foglalkozó Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézménynek, egy osztály-kirándulás megvalósításához.  A fentiekből adódóan valamennyi futó aktív részese lehet ennek a jótékonysági kezdeményezésnek.

Ami a rajtokat illeti, 10.00 órakor együtt indul a 10,9 km, a 21,6 km, a 43 km és a 4x10,9 km mezőnye, majd 10.15-kor nekilódulnak a 3,5 km-re vállalkozók. Ez utóbbi távot túrázva is teljesíteni lehet.
 

Ez is érdekelhet

Először csak tízen voltak, most már nincsenek közöttük fiúk
MiskolcKultúra
Negyvenéves jubileumát ünnepelte a Forrás kamarakórus szombaton délután 4 órától a miskolci Zenepalota Bartók-termében. Felidézték az első próbákat is a nyolcvanas évekből.
Képgaléria
"A hétszázát!" megelevenedett a múlt - történelmi emlékmenet Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidő
Nagy Lajos király születésnapjának 700. évfordulója tiszteletére, korabeli időutazásra hívták a miskolciakat a belvárosba, szombaton.
Először diadalmaskodtak a diósgyőri hölgyek
MiskolcSport
Labdarúgás: Simple Női Liga NB I., 11. forduló.
Az idősek kiberbiztonsága érdekében tartottak előadást a Városházán
MiskolcBűnügy
A digitális tér veszélyeiről tartott tájékoztató előadást szépkorúak számára, dr. Rosinger Irma Nóra szakügyvéd, péntek délután, a miskolci Polgármesteri Hivatal Közgyűlési termében. A téma iránt rendkívül nagy volt az érdeklődés.