Ugrás a tartalomra

A bükki medve már hosszabb ideje a környéken él

Létrehozva
Vadkamerák felvételei és vadászok által talált lábnyomok bizonyítják, hogy barna medve telepedett le a Bükkben.

Március 9-én több hírportál is beszámolt arról, hogy barna medvét láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban, Boldva határában, a Sajó mellett. Mint kiderült, a folyót határoló partszakasz jellemző útvonala a Magyarországra kóborló medvéknek. A nemzeti park igazgatósága arról adott tájékoztatást, hogy arról a medvéről csak bejelentés alapján tudnak, ők nem látták az állatot. Hozzátették: fotó és felvétel sem készült róla, a bejelentő saját elmondása szerint egy buszból pillantotta meg. Az igazgatóság úgy véli, az észlelés hitelessége megkérdőjelezhető - olvasható az index.hu-n. 

Mint írják, azóta nem érkezett más bejelentés arról, hogy medvét láttak volna az Aggteleki Nemzeti Parkban. Fény derült arra is, hogy a legtöbb barna medve Szlovákiából érkezik Észak-Magyarország területére. Az állatokon azonban nincs nyomkövető, így a szlovák illetékesek nem is tudják előre jelezni azt, hogy kell-e számítani a megjelenésükre. A fiatal hím medvék akár egész országnyi távolságokat is képesek bebarangolni azért, hogy párt vagy az élőhelyükön megnövekedett populáció miatt gazdagabb vadászterületet találjanak maguknak.

Cserkész Tamás, a Bükki Emlőstani Kutatócsoport Egyesület elnöke pénteken arról számolt be, hogy ők vadkamerák felvételeivel tudják bizonyítani: már hosszabb ideje egy barna medve van a Bükkben. Azt azonban nem tudják, hogy ez az állat az-e, amelyre a Sajó mentén lettek figyelmesek.

"A kollégáimnak az a véleményük hogy a korábbi, bükki kamerafelvételünkön egy hím medve látható, amely akár több tíz kilométerre is elkóborolhatott, tehát az egyezést elvileg nem lehet kizárni" – nyilatkozta Cserkész Tamás a heol.hu-nak.

A Bükkben élő példányt többször is megfigyelték kamerákkal, sőt, a nyomait vadászok is látták. Az egyesületi elnök tájékoztatása szerint a Bükkben nincs medveszaporulat, ezért a kirándulóknak nem kell félniók. A barna medvéknek ugyanis kiváló a hallásuk, és igyekeznek elkerülni a kirándulók társaságát.

Ez is érdekelhet

 Gróf Serényi Béla kőrisfája
Gróf Serényi Béla kőrisfája az Év Fája címért szállt harcba
KörnyezetBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben Gróf Serényi Béla kőrisfája. A putnoki, közel százötven éves fára június 30-ig lehet szavazni.
Év Fája verseny öreg bükkfa
A Bükk 250 éves bükkfája az Év Fája címért versenyez
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Döntőbe jutott az Év Fája versenyben a Bükki Nemzeti Park 250 éves bükkfája. A Szarvas-kúti rét ikonikus fájára június 30-ig lehet szavazni.
125 éve nem volt ilyen rossz a helyzet
KörnyezetMiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Több mint száz éve nem hullott ilyen kevés csapadék Magyarországon. Az úgynevezett májusi „zöldár” is elmaradt, ami tovább nehezíti a gazdák helyzetét.
Hosszabb fű, zöldebb város: így működik a Vágatlan május Miskolcon
KörnyezetMiskolc
Tóth-Szántai József polgármester kérésére Miskolc városa és a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. csatlakozott idén a Vágatlan május mozgalomhoz, amelyet az Élő Környezetért Felelős Minisztérium vezetője, Gajdos László hirdetett meg országosan.