Ugrás a tartalomra

Bükkre föl! – Miskolc Rally 2023-ban is

Létrehozva
Nem akármilyen gerillaakcióval hívták fel magukra a figyelmet a szeptember utolsó és október első napján tartandó derbi szervezői. Péntek reggel a Miskolc Rally-n induló négykerekűektől zajongott a Szent István tér.
Kép
Fotók: Internet-FB

Jó pár éve nem kóstolhattunk ekkora koncentrációjú benzingőzbe a Bükkben. 2020-ig kell rükvercelnünk, hogy Magyarország legnagyobb összefüggő erdőterületű karszthegységében nyomvonalra és féknyomra leljünk – a versenynaptárba azóta sem került vissza a méltán népszerű helyi szakasz.

Az elmúlt években – a Boldogkőváralján tartott eseményeknek köszönhetően – a vármegyétől ugyan nem maradtak teljesen távol az ugratókra és vízmosásokra formatált összkerék-meghajtásúak, a Zemplén vonulatai mégse vetekedhettek az Északi-középhegység itteni magaslataival.

Kép

A cél tehát nem különb – fejtette ki az idei Miskolc Rally rendezője –, mint hogy visszaadják a helyi rajongóknak az eredeti élményt. A történésekre visszapillantó Begala Tamás szerint a szervezők – akárcsak a korábbi esztendőkben – idén is döntő kérdésként kezelték, hogy a megfelelő rendezési és anyagi háttérrel tudjanak visszatérni a bajnokságba.

Így több hónapos egyeztetést és rákészülést követően végül sikerült újra sebességbe tenni a Miskolc Rally-t. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetségen kívül kellett még ehhez a miskolci városvezetés – Veres Pál polgármester teljes támogatásáról biztosította a technikai sporteseményt.

Kép

A további részletekről ennél többet egyelőre nem árult el lapunknak Begala Tamás, ám azt ígérte, hogy az ORB2-es és ORB3-as kategóriájú indulók mellett a kilátogatók lélegzete azoktól az ORB1-es versenyzőktől is eláll majd, akik hivatalosan ezúttal „csak” tesztjelleggel, ám a stopper ellen hasonló elszántsággal küzdenek majd a Bükkben – szeptember 30-án és október 1-jén.

Ez is érdekelhet

Egerben lesz az edzőtáboruk
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Akárcsak a korábbi években, ismét Heves vármegye székhelyén tartják majd régiónk labdarúgó játékvezetőinek nyári továbbképzését.
Kitettek magukért a miskolciak
Sport
Budapest Kupa, nemzetközi utánpótlás cselgáncs verseny, Megyeri úti csarnok, 1400 (!) induló.
Elődöntős a Farkasok gárdája
SportMiskolcBelföld
A miskolciak nyerték a párharcot.
Vendégként nyert a DVTK
SportMiskolcBelföld
Előnybe kerültek a piros-fehérek.