Ugrás a tartalomra

A cél nemes, a magyar zene egyetemes

Miskolc Televízió / Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2022. május 31. kedd 16:44
A Kocsis Zoltán (1952 - 2016) születésnapján tartott Magyar Klasszikus Zene Napja alkalmából adott jótékonysági koncertet a Miskolci Szimfonikus Zenekar hétfőn a Művészetek Házában.
Fotók: Miskolci Szimfonikus Zenekar Facebook-oldala

A kékszakállú herceg várán kívül Vajda János Mária énekek című kamarakantátája is felcsendült az eseményen. A komponista a Miskolc Televízió megkeresésére ismertette: összeválogatott anyagában kárpát-medencei népénekek szövegei és dallamai köszöntek vissza. Mint azt a művész elmondta: a Szűz Máriával kapcsolatos tematika átszövi szerzeményét, így a hallgatóság Jézus komplett életét is végigkísérheti – a születéstől egészen a feltámadásig. 

Az ősbemutató olyannyira ősbemutatóra sikeredett, hogy az előadást megelőző beszélgetésben Vajda János elárulta: a darabot még ő maga sem hallotta – ritkán fordul vele elő ilyen saját bevallása szerint.

Úgy az utóbbi ősbemutatót, mint Bartók Béla klasszikusát is Antal Mátyás vezényelte.

– Számomra ez a nap rendkívül fontos. 1997 és 2016 között a Nemzeti Filharmonikusoknál eltöltött munkaéveinkben mindössze egy gipszkartonfal választott el bennünket Kocsis Zoltánnal – fogalmazott összefonódott szakmai kapcsolatukról a miskolciak karmestere, aki szerint Bartók tárgyalt egyetemes műve Kocsis életművével párhuzamosnak tekinthető.

Majd emlékeztetett: a zenekar tagjai többször adtak már különféle kamaraformációkban koncertet a megyei gyermekkórház számára, ezért is volt rendkívül fontos a zenészek számára, hogy ezen az estén is őket segíthették – vélekedett a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal, Szántó Andreával, Rácz Istvánnal és Somogyi Anitával előadott koprodukció felől Antal Mátyás. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!