Ugrás a tartalomra

Cinefest: Gazdag program, széles választék a jubileumi filmünnepen

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2024. szeptember 07. szombat 17:58
Egy háborús történelmi filmmel, a Sarkvidéki konvojjal nyitották meg a kerek évfordulót megért CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált pénteken.
Fotó: Mocsári László

Különösen gazdag programmal kecsegtet a most elrajtoló moziünnep, miután sikerült a világ filmművészetének legnagyobb alkotásait a fesztiválra elhozni. Hasonlóan volt ez korábban is, ám a spektrum most sokkal szélesebb, mint az ezt megelőző években mutatkozott. A fesztivál nemzetközi erejét mutatja, hogy annak zsűrijébe a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségétől kezdve számos külföldi szervezet delegál szakembereket.

– Mindig csak annyit álmodtunk, amennyit meg tudtunk valósítani, amire megvolt a pénzügyi fedezet és a szakmai tartalom. Több olyan filmfesztivál is volt a környékünkön, amely előttünk, utánunk és velünk együtt indult, azonban azok esetében valószínűleg nem jól mérték fel a lehetőségeket. Mi azt azonnal beláttuk, hogy az első öt-hat évünkben nem az Oscar-díjasok fognak hozzánk érkezni – emlékezett vissza pár hete a Miskolc Televízió vendégeként Bíró Tibor.

A fesztivált szervező Cine-Mis Nonprofit Kft. ügyvezetője akkor felidézte: az elmúlt tíz esztendőben sikerült a nemzetközileg igazán elismert alkotások amolyan „második körös” megmérettetésének helyszínéül felkerülni a mozgóképes térképre. Ahogy fogalmazott: amit a kezdetekben kigondoltak, az maradéktalanul meg is valósult.

Szeptember 6. és 14. között egyebek mellett a Sundance, Berlin, Cannes, Karlovy Vary és Velence legnagyobb dobásai érkeznek Miskolcra. A versenyben szerepel egy hatalmas vihart kavart horror Demi Moore főszereplésével, egy New York-i konyha kaotikus kulisszáiba kalauzoló, pattanásig feszülő dráma és az év két legjelentősebb norvég alkotása.

A korábban már bejelentett három filmmel együtt – Hajdu Szabolcs drámája, az „Egy százalék indián”, Sean Baker Arany Pálma-nyertes vígjátéka, az „Anora” és Yorgos Lanthimos szkeccsfilmje, „A kegyelem fajtái” – a versenyprogramba idén 16 alkotás került, amelyek mindegyike Magyarországon legelőször a CineFesten debütál. Köztük Szilágyi Zsófia új műve, a „Január 2.”, amely nemrég a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be, néhány héttel később pedig már a CineFest közönsége is láthatja. Az alkotás az előző, ugyancsak Miskolcon versenyző „Egy naphoz” hasonlóan realista történet, ezúttal a feleség legjobb barátnőjének szemszögéből egy különválásról.

Ryûsuke Hamaguchi 2021-ben a CineFest Fődíját, a Pressburger Imre-díjat kapta „A szerencse és a képzelet kereke” című filmjéért. Az időközben Oscar-díjas művet (Vezess helyettem) is készítő japán alkotó új mozival tér vissza a versenyprogramba.

Testközelből vetítenek

Jó pár esztendővel ezelőtt még Fiatal Filmesek Fesztiváljaként indították útjára az azóta emblematikussá vált filmes ünnepet, ami töretlenül fejlődött és gyarapodott a kétezres évek derekától. Idén azonban egészen különleges esztendő elé nézett a CineFest, miután történetében először főszponzorának alakjában egy helyi cégre, a Mercedes-Benz Miskolcra lelt. De ennyiben nem merülnek ki a helyi vonatkozású kapcsolódások.

A CineDocs idei válogatásában többek között megismerhetjük a miskolci születésű Pressburger Imre és egy másik, a filmkészítési technológiák forradalmasításában élen járó mozilegenda, Leni Riefenstahl életét, Bartók Béla eddig sokak számára ismeretlen törökországi kitérőjét vagy az író Nemere István rendületlen munkakedvének titkát.

Nemcsak a legnagyobb filmekkel találkozhatunk a CineFesten, hanem az alkotóikkal is. Többek között a fesztiválra látogat az elsősorban a Dallas-sorozat Bobby Ewingjaként ismert, ezúttal a Lepattanó című filmben szereplő Patrick Duffy. A sztár érkezésére tekintettel a premiervetítés szeptember 13-án, pénteken 15.45-kor, a Pressburger-teremben lesz. Ugyanakkor az eredetileg meghirdetett 18.30-as időpontban a Zukor-teremben is levetítik a filmet.

Huszadjára, méltó módon

A fesztivál évfordulója alkalmából húsz év plakátjaiból nyílik majd kiállítás a Művészetek Házában, mindemellett az amolyan szellemi elődnek tartott, az idén hatvan éve útjára indított Miskolci Rövidfilm- és TV-fesztivál történetére is visszatekintenek majd egy tárlattal. Ezenfelül a fesztivál ideje alatt a közeli Csengey kertben ingyenes vetítésekkel és koncertekkel is találkozhatnak az érdeklődők.

A fiatalokról sem feledkeztek meg a szervezők, sőt, számukra írták ki idén a CineNewWave kategóriáját. A 14 és 24 éves kor közötti magyar diákok vagy diákokból álló alkotócsoportok műfaji megkötés nélkül „Veszélyek az online térben!” tematikában nevezhettek a versenybe.

Az elkövetkező bő egy hétben persze nem marad méltatás nélkül a magyar filmszakma sem. A nyolcvanéves Kardos Sándor pályája során elnyerte a Kossuth- és a Balázs Béla-díjat, háromszor a filmkritikusok, kétszer a Filmszemle díját, míg 1989-ben az Eldorádóért Európai Filmdíjra jelölték. A több mint harminc játékfilmet fényképezett művész a CineFest életműdíját a fesztivál zárógáláján, szeptember 14-én, szombaton veszi át. Az ünnepélyes esemény 17 órakor kezdődik a Művészetek Háza Pressburger-termében.

 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!