Ugrás a tartalomra

Civil szervezetek tiltakoznak az örökbefogadást érintő új törvényjavaslat ellen

Létrehozva
Tizenegy civil szervezet közleményben tiltakozik az örökbefogadást szigorító törvényjavaslat ellen, szerintük még több gyermek nő majd fel állami gondoskodásban és kerül külföldre örökbefogadó szülőkhöz, ha elfogadják a tervezetet.

A civil szervezetek pénteki közös közleménye szerint - amit a gyermekek világnapja alkalmából fogalmaztak meg - a kormány ellehetetlenítené az egyedülállók - és velük együtt az élettársi kapcsolatban vagy azonos nemű párkapcsolatban élők - örökbefogadásának lehetőségét, csökkentve ezzel az örökbefogadók számát.

Hangsúlyozták, hogy az állam nem jó szülő, és szakértők szerint egy nevelőintézet még akkor sem tudja megadni a gyermekek fejlődéséhez szükséges figyelmet és érzelmi biztonságot, ha nem történnek ott például bántalmazás.

"Ezért minden gyermek érdeke az, hogy ne nevelőintézetben, hanem családban vagy közösségi gondozásban nőjön fel, ami megegyezik az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is" - írták.

Hozzátettek, hogy a javaslatcsomag - az örökbefogadás aránytalan megnehezítésén túl - a transz- és interszex gyermekek jogait is tovább csorbítaná.

A közleményt az Amnesty International Magyarország, a Budapest Pride, a Háttér Társaság, a Labrisz Leszbikus Egyesület, az LMBTQ gyermekek szülei és támogatói, a Magyar Aszexuális Közösség, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar LMBT Szövetség, a Prizma Közösség, a qLit - Leszbikus Magazin és Programszervező Egyesület és a Társaság a Szabadságjogokért írták alá.

Ez is érdekelhet

zártkert
Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa
BelföldGazdaság
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése.
A Benjamin ciklon tart felénk, ilyen időt hoz a nemzeti ünnepen
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Országszerte késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen, csütörtökön - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.
Iskolaépületbe csapódott egy távolsági busz Szolnokon – huszonhárman megsérültek
BelföldBaleset
A gimnázium tájékoztatása szerint tanulók és a munkavállalók épségben úszták meg a balesetet, a sérültek a buszon utaztak, illetve egyikük egy gyalogos volt.
Hamisítatatlan őszi időt tartogat a szerda
Belföld
Országosan akár húsz fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála, ám térségünkben ennél továbbra is hűvösebb várható.