Ugrás a tartalomra

"Csak közösen emelhetjük fel Miskolcot!"

Létrehozva
A DK, az LMP, a Párbeszéd Zöldek és a hétvégén az MSZP is csatlakozott Barkai László független polgármesterjelölt támogatói köréhez.
Kép
Barkai László független polgármesterjelölt

Barkai László független polgármesterjelöltként indul a miskolci júniusi önkormányzati választásokon. Az elmúlt hetekben a DK, LMP és Párbeszéd Zöldek miskolci szervezete és közössége fejezték ki támogatásukat, a hétvégén pedig az MSZP miskolci alapszervezete döntött teljes egységben úgy, hogy csatlakozik a független jelölt támogatói köréhez - tudatta szerkesztőségünkkel közös közleményében a DK, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd Zöldek miskolci szervezete. 

A DK, MSZP, LMP és Párbeszéd Zöldek miskolci szervezete bízik az ellenzéki összefogásban. Úgy vélik, bár pártjaik különbözőek, de a sorsuk közös: demokrataként közösen tenni Miskolc továbblépéséért, a változásért, Miskolc felemeléséért. Hiszen elszánt akaratot megmutatni a város érdekében csak közösen lehet - írták.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.