Az ünnepelttől megtudtuk, hogy harminchárom évig tanította a magyar nyelv és irodalmat Miskolcon a vasgyári leányiskolában. Sok szép emléke fűződik a tanításhoz és a gyerekekhez. Akikről állítja, hogy a gyerek az gyerek, aki játszik. Nem akarnak ők rosszak lenni, csak elevenek, játszani szeretnek.
„Amikor huncutkodtak azzal büntettem őket, hogy helyesírási gyakorlatot tartottam nekik. Mindenki a füzethez, a legrendetlenebb a táblához, és írniuk kellett, például a János vitézből vagy a Toldiból, amit már tanultak, aztán közösen javítottunk ki a szöveget a könyvből” – mesélte Mária néni, aki máig mindenre emlékszik ebből a kilenc évtizedből, már csak a mozgás nem az igazi. Ahhoz már támaszték kell és némi segítség a közlekedéshez.
Szilágyi Szabolcs elmondta, minden társadalomnak a minősége abban mutatkozik meg, hogyan bánik az időseivel. Az önkormányzatnak minden korosztály fontos, de a szépkorúakra különösen figyelnek. A lehetőségekhez mérten igyekszenek támogatni őket.
„Örülünk annak, hogy a városban ilyen szép kort megélt miskolciak is élnek közöttünk, velünk. Bízom benne, hogy a most ünnepelt Marika néni is még sokáig velünk lesz, egészségben, boldogságban” – fejezte ki jókívánságát az önkormányzati képviselő.