Ugrás a tartalomra

Csapatmunka: a ház asszonya üldözte, a rendőrök pedig elfogták a besurranó tolvajt

Létrehozva
A tetten ért tolvaj elmenekült a helyszínről, a mezőnyárádi sértett pedig utánaindult, miközben telefonált a segélyhívó számra is.

Lopás bűntett miatt folytat nyomozást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 31 éves füzesabonyi lakossal szemben - adott hírt a police.hu.

Egy mezőnyárádi családi ház tulajdonosa január 18-án reggel épp szellőztette otthonát, amikor egyszer csak a folyosón egy besurranó tolvajra lett figyelmes, aki férjének a pénztárcáját tartotta a kezében. Számonkérte a hívatlan látogatót, majd kikapta kezéből a tárcát, amiben mintegy 100 ezer forint, illetve egy bankkártya volt. Ezek után a besurranó elszaladt - írják.

Az asszony nem hagyta annyiban a dolgot, autóba pattant, majd követni kezdte a tolvajt, és rögtön telefonált is a 112-es segélyhívó számra. A közelben járőröző rendőrök pár pillanat alatt a helyszínre érkeztek és elfogták a férfit, akit a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra állítottak elő. A nyomozók a férfit gyanúsítottként hallgatták ki - szól a közlemény.

 

Ez is érdekelhet

Szabadnapon is szolgálnak
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Hagyta megfagyni barátját, hét évet kapott a férfi
BűnügyMiskolc
Az ítélet nem jogerős.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
Bűnügy
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.