Ugrás a tartalomra

Dayka-átkötés: bontásokkal indul a beruházás

Létrehozva
A munkaterületet csütörtökön adták át a kivitelezőnek.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A napokban megkezdődik a Dayka Gábor utca meghosszabbítását célzó, a Petőfi Sándor utca, a Meggyesalja, a Rácz György utcákat, valamint a Kálvin János utca elejét érintő beruházás - közölte szerkesztőségünkkel a polgármesteri hivatal sajtóosztálya pénteken.  

A munkaterület átadását követően az első fázis - értelemszerűen - bontással indul a Petőfi és a Meggyesalja utcák közötti tömb belsejében, melyek ideiglenesen zavarhatják majd a a környező utcák gépjármű-, illetve gyalogosforgalmát. Emiatt a beruházó a közlekedők türelmét, megértését kéri - áll a közleményben.

Ahogyan arról lapunkban már korábban beszámoltunk, a beruházás eredményeként a Dayka utca meghosszabbításával létrejövő kétsávos váltja ki jövő tavasztól-nyártól a Rácz György utcai közlekedést. Az önkormányzat hangsúlyozta, a fejlesztés célja a belváros és a Szent István tér környezete forgalmi terhelésének csökkentése.

- A projekt első ütemében a Petőfi utca 9. és 11., valamint a Meggyesalja utca 8. és 10. szám alatti épületeket bontják el. A munkák során keletkező törmelék elszállítása érdekében igénybe kell venni egy-egy sávot. Amikor a területről teherautók hajtanak ki a Petőfi utcára, mindig jelzőtáblás irányítás mellett zajlik majd a közúti forgalom a Petőfi utcán.

Augusztusban hasonló lesz a helyzet a tömb másik oldalán, a Meggyesalja utcán a Reményi és Rácz utcák közé eső szakaszon, ahol egy sáv, valamint a járda lezárására lehet számítani. Ugyancsak egy sávot vesz igénybe az építés júliusban a Rácz György utcán, és augusztus elején a Kálvin utca Diósgyőr felé tartó oldalán - írják.
 
A bontás és építés időszakaiban a környéken élőknek és közlekedőknek a tehergépjármű-forgalom megnövekedésére kell számítaniuk.

Ez is érdekelhet

Praktikus tanácsok a hosszú életért az Egészségnapon
MiskolcEgészség
A vérnyomásról, a cukorbetegségről, a dohányzásról, az alvás minőségéről és a fogyásról is szó esett Dr. Sas Attila neurológus főorvos „Egészségesebb élet, hosszabb évek” című előadásán, péntek délután a II. Miskolci Egészségnapon.
Nyolckor a bárkán. Fotó: Gálos Mihály Samu
Ahol az özönvíz a barátságot is próbára teszi
MiskolcKultúraSzabadidő
A pingvinek élete nem csak játék és mese. Főleg, ha éppen egy özönvíz közeleg. Barátságról, hűségről, Istenkeresésről és nagy kérdésekről szól a Miskolci Nemzeti Színház egyik legcukibb előadása.
MVK
Újabb buszmegálló kerül vissza a helyére
Miskolc
Visszahelyezik a Lévay József utca megállóhelyet.
A 26-os felújítása madártávlatból
Több napig szünetel a melegvíz-szolgáltatás az Avason
Miskolc
Távhővezetéken végzett munkálatok miatt több napon keresztül szünetel a melegvíz-szolgáltatás Miskolcon, az Avas városrész III. ütemében – közölte a MIHŐ Kft.