Ugrás a tartalomra

Digitális vezérlőpultot ajánl a VOSZ a vállalkozásoknak

Létrehozva
Hétfőn mutatta be a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) a miskolci vállalkozóknak a VOSZPort névre keresztelt digitális vezérlőpultot, amely egy csomagban tartalmaz szinte minden olyan modern megoldást, amely szükséges a cégek digitális átállásához. 
Kép
Fotó: Mocsári László

A VOSZ Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei szervezete által összehívott workshopon mutatták be a megjelent vállalkozóknak a májustól VOSZPort néven elérhető digitális vezérlőpultot, amely a vállalkozásvezetés mindennapjait hivatott megkönnyíteni. A workshopon olyan témakörök kerültek terítékre, mint a digitális transzformáció a vállalkozásoknál, a KKV-k (kis- és közepes vállalkozások) hatékonyságnövelő digitális megoldásai, és természetesen maga az ingyenesen elérhető VOSZPort szoftver. 

Ádám Imre elnök kiemelte, a VOSZ az érdekképviseleten túl igyekszik a szolgáltatásait is bővíteni. Ennek egy nagyon fontos lépcsőfoka volt ez a rendezvény, amelyen bemutatták a helyi vállalkozóknak ezt a lehetőséget, amely egy olyan online platform, ahol a vállalkozások eljuthatnak bármely, számukra fontos vagy előnyöket nyújtó vállalati szoftverhez, állami ügyintézési felülethez, amelyek a vállalkozásukhoz szükséges lehet. 

Kép

„A VOSZ eltökélt abban, hogy a szolgáltatásait olyan szintre bővítse, hogy a vállalkozások megkapjanak minden olyan információt, jogi segítséget és támogatást, amelyek szükségesek a munkájukhoz, működésükhöz. Ezekhez a vármegyében is hozzá fognak férni a vállalkozások. 
Elsősorban jogi-, pénzügyi- és pályázati tanácsadást fogunk biztosítani a Széchenyi kártya program keretében” – mondta az elnök. Hozzátette, a most bemutatott VOSZPort segítségével pedig a cégek digitális átállását támogatják. Az ingyenes portál jelentős előnyöket kínál a vállalkozásoknak, a számlázási szoftverektől a kormányzati felületek gyors eléréséig, céges ügyeik intézéséig, plusz számos vezetéstámogató eszköz ad a tulajdonosok, vállalatvezetők kezébe. 

Kép

Barabás Tamás a VOSZ társelnöke, aki a workshop egyik előadását is tartotta, elmondta, hogy céljuk a vállalkozások hatékonyságának növelése. Ami most leginkább az informatikai területen elért fejlesztésekkel lehetséges. Ezért hozták létre ezt a vállalkozói vezérlőpultot, a kormány és az Európai Unió támogatásával. 

„Ez a vezérlőpult rengeteg funkciót integrál magába, beleértve a számlázást, időpontfoglalást, linkgyűjteményt, kalkulátorokat, vagy az elérhető támogatási hitelek lekérdezését is. Nagyjából mindent, ami egy vállalkozás hétköznapi életében fontos lehet. A felületről el tudnak navigálni különböző más oldalakra is, ahol ki tudnak próbálni például szoftvereket” – ismertette a társelnök. 
Rámutatott, fontos cél volt az is, hogy a vezérlőpulton belül egy piacteret is létrehozzanak, ahová felkerülnek különböző szoftverek, ezeket is kipróbálhatják, értékelhetik a vállalkozók. Ezzel van egy edukációs szándékuk is, hogy minél több szoftvert elérjenek és kezdjenek használni a vállalkozásokban. 

Kép

Megtudtuk, a VOSZPort nem csak a szövetség tagjai számára érhető el, hanem minden vállalkozás regisztrálhatja magát. Sőt, a voszport.hu címen elsőként regisztráló ezer cégnek további kedvező ajánlatokat és lehetőségeket is nyújtanak, és szavatolják a következő öt évben is az ingyenes hozzáférést számukra. Kipróbálhatják például az ügyfélkapcsolati CMR rendszert, az e-szerződés és elektronikus aláírás megoldásokat, tesztelhetnek időpontfoglaló rendszert, és sok más plusz funkciót. 
De az alapszolgáltarás is bőséges: számlázó program használata, céginformációs lekérdezések, vezetést támogató megoldásokhoz való hozzáférés. Csak néhány példa a sok közül. 

Barabás Tamás hangsúlyozta, hogy az első ezer regisztrálón túl is érdemes a rendszerhez csatlakozniuk a vállalkozásoknak, hiszen maga az alapfunkcionalitás is bőséges lehetőségeket kínál, és ez a jövőben is ingyenes marad. Fizetni később a plusz funkciókért, lehetőségekért kell majd, például külsős cég itt bemutatott szoftverének használatáért. A szándék persze az, hogy mind nagyobb körben tudjanak díjmentességet biztosítani a vállalkozásoknak.

Ez is érdekelhet

Extra munkahelyek, új modellek – európai autóipari fellegvár lesz a magyar város
GazdaságBelföld
Jelentős fejlesztés jöhet a Mercedesnél.
Többezres leépítést jelentett be a világ legnagyobb autóipari beszállítója
GazdaságMiskolcBelföldVilág
Súlyosan megszenvedték az ipart sújtó válságot.
BorsodChem duális
Jövőbe mutató tudás: új tanév indult a BorsodChem duális programjában
GazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Csaknem harminc középiskolás és egyetemi hallgató kezdhette meg szakmai tanulmányait a vállalatnál, amely a térség egyik legjelentősebb ipari és munkaerőpiaci szereplőjeként hosszú távon is elkötelezett az utánpótlás-nevelés mellett.
NAV keresetkimutatás online: így segíti a hitelfelvételt az Ügyfélportál (ÜPO)
Gazdaság
Az ÜPO tulajdonképpen az adózás kezdőlapja: szinte minden adóügy intézhető itt online.