Ugrás a tartalomra

Diósgyőrben is meggyújtották a negyedik adventi gyertyát

Létrehozva
A hagyományos adventi gyertyagyújtásokon énekkel, muzsikával és ünnepi gondolatokkal várta az érdeklődőket sötétedés után a Lovagi Tornák Tere előtt található Vásártér. A szeretet gyertyáját is meggyújtották.

A hatalmas adventi koszorún hétről hétre újabb gyertya jelzi a karácsony közeledtét. A Diósgyőri vár bástyái fényárban úsznak.

A közönséget pedig látványos tűzeffektek is ámulatba ejtik ilyenkor.

Preview Image
Mocsári László képgalériája!

Azok, akik kilátogatnak, fényfestést és épületvetítést is megcsodálhatnak ezeken az alkalmakon.

A negyedik adventi gyertya meggyújtásánál a Miskolci Egressy Béni-Erkel Ferenc AMI Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Tagiskolájának csoportja lépett fel.

A rendezvényen részt vett Varga Andrea alpolgármester.

Ez is érdekelhet

Miskolc Filmklub – Sorsfordító helyzetek
MiskolcKultúraSzabadidő
A tavaly nagy sikerrel elindított kezdeményezés folytatásaként a Cine-Mis Nonprofit Kft. idén is megrendezi a Miskolc Filmklub programsorozatot, amely továbbra is a közös filmélményre és az azt követő beszélgetésekre épít.
Vizet osztottak a hőségben a miskolciaknak
Miskolc
A tartós hőség miatt ismét vizet osztottak hétfőn a miskolciaknak a várost vezető frakciószövetség képviselői.
Segítség azoknak, akik nap mint nap segítenek
Miskolc
A nyári hőség nemcsak az időseket viseli meg, hanem azokat is, akik nap mint nap útnak indulnak, hogy segítsenek nekik.
Él és virul a miskolci könnyűzene – tehetségkutatón taroltak a helyi fiatalok
MiskolcKultúraSzabadidő
A Tisztakosz első helyezést ért el a 13. Helyfoglaló Tehetségkutató miskolci döntőjén, míg a Lies zenekar énekes-gitárosa, Buksa Bálint különdíjjal térhetett haza. A verseny újabb lehetőségeket nyithat meg a két miskolci formáció előtt.