Ugrás a tartalomra

Divatbemutatót tart a jubiláló Takács modellstúdió

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. május 11. csütörtök 19:48
A fekete nagyestélyitől a kékfestőkig - az elmúlt harminc év ruhakölteményei és a legújabb alkotások is láthatók lesznek a Miskolc Hét programelemeként megtartott divatbemutatón, amit péntek délután 4 órától tekinthetnek meg az érdeklődők a Szent István téren felállított nagyszínpadon.
Fotó: Juhász Ákos

A program részleteit szerdán, sajtótájékoztatón ismertette Takács Ilona Márta, a Takács Modell-Divat-Reklám Stúdió alapítója az egyik felkapott belvárosi étteremben. Kiemelte, ő maga 54 éve, 1969 óta áll a divat szolgálatában, stúdiója pedig idén éppen 30 éves. A pénteki programon Ilona két, nagyon jól variálható ruhatervét is láthatják manökeneken az érdeklődők.

- Nagy izgalommal készülünk a pénteki bemutatóra, ahol közel két tucatnyi modell mutatja be majd az elmúlt évtizedek termését, de jövünk a legújabb modellekkel is. Meyke például hat ruhakölteménnyel képviselteti majd magát, és Bucsuházy Piroska designer, divattervező tucatnyi kékfestő ruhájában is felvonulnak a modellek. A Ködmön táncegyüttes tagjain reneszánsz összeállítást csodálhat meg a közönség, és rajtuk láthatók majd a Fekete Kriszta iparművész által tervezett hernyóselyem-modellek is - mondta.

A jubileumi divatbemutatót tehát - a Miskolci Hét programjainak részeként - péntek délután 4 órától a Szent István téren felállított nagyszínpadon tartják.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!