– Immár 20 éves barátság és munkakapcsolat fűz minket Steve Hacketthez. Első közreműködése 2003-ban, a Djabe: Táncolnak a kazlak című albumon valósult meg. Az első közös koncertre 2004 nyarán, a londoni Spitz Clubban került sor. A folytatásra 2007-ig kellett várni, amikor Steve segített megtölteni a Petőfi Csarnokot a Sipos András emlékkoncerten. A Genesis egykori gitárosára olyan nagy hatást tett a Djabe zenei szellemisége és nyitottsága, valamint a hangszeres játékunk, hogy ő maga kérte a folytatást – nyilatkozta a Lokálnak Égerházi Attila zenekarvezető-gitáros.
2008 óta minden évben tartanak egy közös turnét, melynek során Djabe, Steve Hackett, Genesis és közös szerzeményeket is játszanak. 2011 óta hat közös albumuk jelentett meg, ebből az utolsó három 2017 és 2018 folyamán a londoni Cherry Red Records gondozásában került kiadásra. A közös albumok mellett a Djabe több alakalommal közreműködött Steve lemezein.
A teljes cikket ITT olvashatja el.