Ugrás a tartalomra

A duális képzés előnyt ad a munkaerőpiacon

Bacsó István
Utoljára módosítva
2024. szeptember 12. csütörtök 18:51
Már a nyolcadik évfolyam kezdte meg tanulmányait ebben a tanévben a MOL Petrolkémia Zrt. középfokú duális képzési programjában.
A MOL Petrolkémiánál is elkezdődött az új duális tanév. Fotó: Juhász Ákos

Ünnepélyes keretek között nyitották meg az új tanévet Tiszaújvárosban csütörtökön, a MOL Petrolkémia Zrt. székhelyén. A képzési paletta a tavalyi évhez hasonlóan igen színes, vegyésztechnikus, elektronikai, mechatronikai, gépgyártástechnológiai technikus, villanyszerelő, valamint vegyipari gépész szakembereket képeznek duális formában. A duális rendszerben a tanulók egyszerre végzik elméleti tanulmányaikat az anya intézményükben, valamely szakképzőben – vagy akár már az egyetemen -, és az iparvállalatoknál, mint például a MOL Petrolkémia laborjaiban és üzemeiben, ahol egyedülálló gyakorlati oktatásban részesülnek, valós ipari körülmények között. 

A tanévnyitón elhangzott, hogy a Mol Petrolkémia hosszútávú stratégiája és víziója, hogy 2050-re Közép és Kelet-Európa vegyipari kulcsszereplője legyen. Ahhoz, hogy céljukat megvalósítsák alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó gazdasági környezethez, ki kell alakítaniuk egy, a zöldenergiafelhasználás és a körforgásos gazdaság irányába mutató programot, amellett, hogy tovább növelik hatékonyságukat és bővítik a kapacitásukat. 

- Vállalatunk számára kiemelten fontos a folytonos utánpótlás nevelés, hiszen a stratégiai célok mentén újonnan átadásra kerülő üzemeink nagyban fognak támaszkodni a megfelelő szakértelemmel rendelkező munkatársakra. Annak érdekében, hogy a szakmai utánpótlást biztosítani tudjuk, 2017-ben elindítottuk duális szakképzésünket – ismertette ünnepi beszédében Császár Péter a MOL Petrolkémia Zrt. vezérigazgatója. 

Felhívta a figyelmet arra, hogy számos fejlesztést végrehajtottak a képzési programjaikban. Év elején megalakult a DS Képzési Központ, melynek tiszaújvárosi vezetője Dési Viktória lett. A Képzési Központ legfőbb feladata biztosítani a vállalatcsoport számára a szakképzett utánpótlást, koordinálni a MOL és az egyetemi tanszékek együttműködését, biztosítani a specifikus oktatási tananyagokat, folyamatosan bővíteni az általános-, középiskolai és egyetemi partneri hálózatot, segíteni és koordinálni az oktatással foglalkozó szakemberek munkáját a Petrolkémiában. 

- A duális képzés népszerűségének növekedését bizonyítja az évről évre bővülő tanulói létszám, valamint a színes képzési paletta és a magas intézményi létszám. A vegyésztechnikus, villanyszerelő, elektronikai, mechatronikai és gépgyártástechnológiai technikus képzések mellett tavaly ősszel első alkalommal indítottuk el vegyipari gépész szakot, ami idén is nagy sikernek örvend – fogalmazott a vezérigazgató. 

Még több fotó a galériában. Kattints!

A MOL Petrolkémia az idei tanévtől négy tanintézménnyel működik együtt. A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum elektronikai technikus képzésén nyolc diák kezdi meg tanulmányait. A Szerencsi SZC Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Technikum és Szakképző Iskola hatvanegy tanulója, a Miskolci SZC Andrássy Gyula Gépipari Technikum húsz gépész tanulója, és a Debreceni SZC Vegyipari Technikum negyvenegy diákja kezdi meg a tanévet a vállalatnál. Az idei tanévben a MOL Petrolkémia duális képzésének hat szakán összesen mintegy százharminc diák kezdte meg tanulmányait. 

A 13. évfolyamos tanulók mellett a Szakképzés 4.0, és a duális képzés kínálta lehetőségek tárházát felhasználva, az ágazati alapvizsga után a technikus diákok már a 11. osztálytól csatlakozhatnak a vállalati képzéshez, így három éven át folyamatosan jelen vannak a vállalat életében, ezzel tanulmányaik befejezéséig jelentős előnyre tesznek szert kortársaikhoz képest, hiszen csúcstechnológiás környezetben, magasan képzett szakemberek mentorálása mellett, komoly tapasztalattal felvértezve kezdhetik el szakmai pályafutásukat. A legtöbb esetben magánál a gyakorlatot biztosító vállalatnál. 

Koncz Zsófia a térség országgyűlési képviselője, családokért felelős államtitkár méltatta a MOL Petrolkémiát, amely immár nyolcadik éve komoly energiákat fektet a duális képzésbe, abba, hogy a fiataloknak legyen lehetőségük gyakorlati tapasztalatokat szerezni tanulmányaik alatt. 

- Elképesztően sok hasznos dolgot tanultok itt a duális képzésetek alatt, a gyakorlati példák és összefüggések ismerete fontos részei a mindennapi életnek is. Nagyon örülünk annak, hogy itt van a MOL és hogy hisznek ebben a térségben. Olyan tudást tudtok itt megszerezni, amely egész életetekben hasznos lesz. A vállalatnak az általános iskolásokra, a középiskolásokra és az egyetemistákra is van gondja, ezért én, mint a térség országgyűlési képviselője nagyon hálás vagyok – mutatott rá Koncz Zsófia. 

Emlékeztetett, 2020-ban teljesen átalakult a szakképzés, az egyre nagyobb teret kapó duális képzés a valós életre, a valós munkahelyi körülményekre készít fel. Ennek célja, hogy Magyarországon minél több fiatal válassza a szakképzést és tanuljon szakmát. A képviselő szerint ez a fiataloknak is jó, mert versenyképes tudással felvértezve léphetnek ki a munkaerőpiacra, jobb állásokat elérve, és a térségben élőknek, a régió vállalatainak is, mert értékes és felkészült szakemberekhez juthat. 

Megtudtuk tőle, hogy mára tízből hat fiatal a szakképzést választja, ebből a duális képzésben résztvevők száma a 2021-22-es tanévben regisztrált közel 34 ezer főhöz képest a 2023-24-es tanévre már majd’ 62 ezerre nőt. Ez nagyon gyors növekedést jelent, láthatóan sikeres ez a program. A szakképzésből mintegy húszezren jelentkeztek tovább tanulni a felsőoktatásba. Vonzó az is, hogy a duális szakképzésben megjelent az ösztöndíj rendszer, illetve van, ahol már munkabért is kapnak a tanulók. Rámutatott az egyik legfőbb eredmény, hogy ebben a képzésben a vállalkozói szférával, a vállalatokkal is közvetlenül összekapcsolódnak a tanulók, akikből lényegében a cégek munkaerő utánpótlása lesz. 
Koncz Zsófia sok sikert kívánt a duális képzésben résztvevő diákoknak az új tanévben.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!