Ugrás a tartalomra

Ebek és gazdik számára is önfeledt szórakozás a kutyás strand

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. július 06. szombat 10:24
Hiánypótló szolgáltatást nyújt nyáron a régió három kutyabarát strandja.
Pancsolás a leghűségesebb baráttal (a képek illusztrációk) / Fotók: Mocsári László

Miskolchoz legközelebb jelenleg a Nyéki tavak partján található kutyabarát strand, amely a Plázs névre hallgat. Specialitása az, hogy engedéllyel rendelkezik. Ezenkívül Borsod-Abaúj-Zemplénben a Vadnai-tó partján a Vadna Parkban különítettek kutyások számára partszakaszt. Továbbá elérhető távolságban fekszik még a Tisza-tavi Mancsos Pancsoló is. 

- A nyékládházi Plázs egy komplex, 23 ezer négyzetméternyi, nagy terület, amely egy éve működik. A természetes fürdőhelyként is üzemelő strandon a legfontosabb alapkritérium, hogy körbekerített. Tehát a jól szocializált kutyák elengedhetők, lemozgathatók és ezen a partszakaszon a víz lassan mélyül – nyilatkozta szerkesztőségünknek Halász Norbert, a nyékládházi Plázs üzemeltetője, aki maga is kutyás gazdi. 

- Mivel ebben az évben több métert emelkedett a vízszint és eltűnt a partunk, ezért a jövő héttől tudjuk csak hivatalosan megnyitni a strandot a teljes szolgáltatási palettával. Persze addig is ki lehet jönni fürdőzni, de belépőjegyet nem szedünk. Azonban az elvárás, hogy a kutyagumit mindenki szedje össze maga után és oltott legyen a kutyus – fűzte hozzá. 

Folyamatosan fejlesztik

Elmondta, hogy a strand területén büfészolgáltatás és kutyafelszerelés bolt is működik, ami az idén kutyás hűsítőkkel fog kiegészülni. A tavalyi évhez hasonló kedvencekkel közös rendezvényeket is terveznek augusztusban. Megosztotta, hogy jövőre szeretnének agility pályát is kialakítani. Hosszútávú céljuk pedig az, hogy komplex szolgáltatást nyújtsanak kempinggel kiegészítve.

- Korábban is vendéglátással foglalkoztunk már és mindig kutyabarát helyeket működtettünk. Magam is tapasztaltam, hogy problémát jelent, hogy hová vihetjük el magunkkal a kutyát fürdőzni anélkül, hogy ne zavarnánk a környezetünket, vagy ne büntetnének meg minket. Hiába ideális a természeti környezet, de a kutyás strandolásnak még nem alakult ki a kultúrája – fogalmazott. 

Egész évben látogatható

- A Vadna Parkban arra nyílik lehetőség, hogy külön, elkerített partszakaszon együtt strandoljon gazdi és kedvence. Egy elkülönített részen pedig az árnyékban tudnak pihenni, vagy közösen játszhatnak az ebek. Mindehhez csak a gazdinak kell belépőjegyet váltani, kutyájának nem, amivel ki-be lehet lépni a strand területére egész nap. Szezonon kívül pedig sétálójeggyel tudnak bejönni – számolt be Szatmári Gergő, a Vadna Park Üdülőközpont tulajdonosa.

Hozzátette, hogy ugyanazok az előírások vonatkoznak rájuk is, mint minden más kutyás strandra. Tehát érvényes oltási könyvvel és a kötelező vakcinákkal beoltva léphetnek csak be a kutyusok a strand területére, ahol kutyakukákat is kihelyeztek. 

- Olyan gazdik is jönnek hozzánk, akik terápiás céllal hozzák ki négylábú barátjukat. Most két idős, ízületi problémákkal küzdő kutyusunk is van, akiknek jót tesz a víz. Főleg a környező településekről, de az egész országból, sőt Szlovákiából is érkeznek vendégeink. Előny számukra, hogy a szálláshelyünk szintén kutyabarát. Korábban állatvédő szervezetek tartottak nálunk jótékonysági, illetve örökbefogadási kutyás napot is, amire az idén is nyitottak vagyunk – árulta el. 

Kutyabarát környék

- A régióban a Tisza-tavi Mancsos Pancsoló volt az első kutyabarát strand, amely 2019-ben nyitotta meg a kapuit az állatbarát Tiszafüredi Önkormányzat fenntartásában. Az ingyenesen használható kutyás strand központi helyen, a Morotva kerékpáros pihenőpark közelében helyezkedik el. Autóval is könnyen le lehet parkolni a környékén. Itt a kutyusok egy kerítéssel elkerített zárt területen tudnak pancsolni, elszeparálva az emberektől, ahol árnyékot adó fák is nőnek - fejtette ki Kovács Janka, a Tiszafüredi Önkormányzat sajtóreferense. 

- A kutyás strand részen a gazdik számára padokat, az ebeknek pedig agility pályát alakítottunk ki és kutyakukákat helyeztünk el. Ugyanis a házirend értelmében a kutyapiszkot fel kell szedni a kedvencek után és csak chipelve, oltva, féregtelenítve léphetnek be a strand területére. Összességében pozitívak a visszajelzések. A gazdik szívesen kihasználják az ökoturizmus adta lehetőségeket, a tanösvényeket is a Tisza-tavon – hangsúlyozta. 

Kutyás fesztivál készül

A Mancsos Pancsoló területén a Tappancs Segítőkutyások Egyesülete kapta meg a jogot, hogy rendezvényeket és kutyaiskolát szervezzen és a bevételt saját működésére fordítsa. Az egyesületi elnök felhívta rá a figyelmet, hogy július 13-án tartják I. Kutyás Strand Fesztjüket, amelynek keretében egész napos kutyás programokba kapcsolódhatnak be az állatbarátok. 

- Az első programelem egy kutya-gazdi futóverseny 11.30-tól. A Tiszafüredi Kutyasuli interaktív gyakorlóórát tart majd. A Szurkolók az Állatokért Alapítvány állatvédelmi előadást. A Tappancs Segítőkutyások Egyesülete terápiás élményfoglalkozást hirdet gyerekeknek. A Debreceni Mantrailing és Kutyás Egyesület pedig mantrailing bemutatót tart. Legvégül eredményhirdetéssel és tombolasorsolással zárul a fesztivál. Szeptemberben pedig záró bulira lehet majd számítani – sorolta Faragó Mariann, a Tappancs Segítőkutyások Egyesületének elnöke. 

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!