Ugrás a tartalomra

Egy életet töltött a közlekedési vállalatnál, szép emlékei vannak

Létrehozva
Kilencvenedik születésnapján köszöntötték a város nevében az 1935-ös születésű Tóth Gyulát hétfőn kiliáni otthonában.
Kép
Régi ismerősként köszöntötte az önkormányzati képviselő az ünnepeltet. Fotó: Mocsári László

Az önkormányzat virágait és ajándékát Bartha György önkormányzati képviselő és Szomorné Takács Tünde, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati főosztályának csoportvezetője adták át az ünnepeltnek. A szülinapos a frissességével mindenkit meglepett, ezt Bartha György külön ki is emelte köszöntőbeszédében. A kilencven évből egy-két évtizedet letagadhatna a Kilián déli városrészben élő Tóth Gyula

- Nagy szeretettel köszöntelek és megígérem, hogy öt év múlva is jövök és köszöntelek téged – mondta régi ismerősének az önkormányzati képviselő, utalva arra, hogy mennyire fitt a kilencvenediket taposó ünnepelt. 

Kép

Gyula bácsitól megtudtuk, hogy a feleségével együtt több mint hetven évet töltöttek el a miskolci közlekedési vállalatnál. Ő ebből negyvenet, a párja harminchármat. Sok szép élmény köti a vállalathoz is és a városhoz is. Bár azt megemlítette, hogy egykori munkahelyéről régen kapott látogatókat, amióta eljöttek nyugdíjba, jobbára megszakadt a kapcsolat. Ez az egyetlen fájó pont, a többi szép emlék. 

Elmondta, 1950-től él és dolgozik Miskolcon, Tornaszentandráson született, onnan jött ide előbb tanulónak a DIMÁVAG gépgyárba, aztán megtalálta végleges helyét az egykori közlekedési vállalatnál, ahol nyugdíjig dolgozott. 1993-ban, művezetőként szerelt le a vállalattól. 

Kép

- Szép emlékeim vannak. Tíz évig a műhelykocsin voltam, mint szerelő és gépkocsivezető. A Csepel teherautóval vittem az elromlott járműveket, motorokat javításra, gyakran Budapestre. Aztán harminc évig voltam művezető – osztotta meg. 

Gyula bácsit mindig népes család vette körül, tízen voltak testvérek, neki magának két fia született, akiktől négy unokát kapott. De már sorakoznak a dédunokák is, jelenleg kettő aranyozza be az életüket a feleségével.

 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
„Nekünk mindig a közönség adja meg a löketet” – a Parno Graszt a Csengey-kertben koncertezett
MiskolcKultúraSzabadidő
Vasárnap este a Csengey-kertben adott koncertet a Parno Graszt. A fellépés apropóján Oláh Józseffel, a zenekar énekesével, gitárosával és tamburásával beszélgettünk spontaneitásról, közönségről, közös dalokról és arról is, miért ünnep számára minden koncert.
Mento Kupa, már tizenegyedszer
MiskolcSport
Vízilabda: Miskolcon rendezik a város sportéletének egyik legkiemelkedőbb nyári nemzetközi utánpótlás tornáját.
Két este, amikor Miskolctapolca az ízek találkozóhelyévé válik
MiskolcGasztro
Kraft sörök, szaftos burgerek és a nyár legízesebb hétvégéje lesz Miskolctapolcán – szombaton és vasárnap érkezik a GasztroPLACC Beer & Burger.
Hatékony és környezetkímélő módszerrel irtják a szúnyogokat Miskolcon
MiskolcKörnyezet
Miskolc Város közigazgatási területén lévő szúnyogtenyészőhelyek felmérése, monitorozása már tavasszal megkezdődött és egészen szeptemberig folytatódhat a biológiai szúnyoggyérítés.