Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
A mai nap legérdekesebb helyi hírei.

 

Közgyűlés

Ülésezett Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése. A Velünk a Város frakció kiáll a tanárok helyzetének mielőbbi javítása mellett, erről egy szolidaritási nyilatkozatot terjesztettek be a májusi közgyűlési ülésre, kérve a képviselőket, hogy támogassák az ügyet, ezzel országosan is példát adva a többi településnek. A grémium további húsz javaslatot tárgyalt.

Összbírói értekezlet

Sikeresen zárta a 2022-es évet a Miskolci Törvényszék. A bíróságokon több mint 78 ezer ügy került befejezésre és csökkent a 2 éven túl húzódó perek száma. Ez a megalapozott és időszerű ítélkezés mellett annak is köszönhető, hogy országszerte kevesebb ügy érkezett a bíróságokra. Az összbírói értekezleten ezúttal is összegezték az elmúlt év teljesítményét és elismeréseket, díjakat is átadtak.

Irattár az iskolából

Új funkciót kap a Debreczeni Márton Szakképző Iskola perecesi épülete. Ide költöztetik a polgármesteri hivatal elmúlt évtizedekben összegyűlt iratanyagát. A lelendő levéltár helyiségeit Ignácz Dávid, Miskolc jegyzője, és Bazin Levente a választókerület önkormányzati képviselője mutatta be a sajtónak.

Ez is érdekelhet

Ismét előnybe kerültek a Macik
MiskolcSport
Jégkorong Erste Liga, negyeddöntő, 5. mérkőzés: pénteken lezárhatják a párharcot.
Simán kikapott a DVTK
MiskolcSport
Röplabda, női NB I Liga, rájátszás, B csoport, 3. forduló.
A TISZA szerint ilyen a tisztességes kampány? – Szórólapok eltávolítása Miskolcon
Miskolc
Miskolcon, a TISZA jelöltjéhez, Czipa Andráshoz köthető aktivisták eltávolítják a postaládákból azokat a szórólapokat, amelyek Orbán Viktor miniszterelnök szombati miskolci látogatásáról tájékoztatják a lakosságot - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében Hollósy András.
Ezerrel többen jelentkeztek első helyen a Miskolci Egyetemre, mint tavaly
MiskolcOktatás
A Miskolci Egyetemre közel ezer fővel többen adták le első helyen a jelentkezésüket, mint 2025-ben, számuk meghaladta a nyolcezer főt.