Előző cikkünkben bemutattuk, hogyan lett színművész a miskolci születésű Szabó Emília. Most elmondja, amikor az ember elindul ezen a pályán, akkor robbanásszerű karrierről álmodik. – Sokszor feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon miért nem így vagy úgy alakulnak a dolgok, aztán az élet később megmutatja, hogy azért, mert azokhoz a szerepekhez nemcsak tehetség és tapasztalat kell, hanem bizony elengedhetetlenül szükséges az a belső kiéhezés és a sokszor fájdalmas vágyódás is, hogy a szerep valódi és fajsúlyos alakítás legyen. Ezért volt erőt adó és lélekemelő visszajelzés számomra, amikor a kollégáim szavazatai alapján megkaptam a Jászai-gyűrű díjat 2015-ben – emlékezett vissza az elismerésre, majd továbbmeneteléről beszélt. – Bármennyire is szerettem Tatabányán lenni, lassan mégis beárnyékolta valami. Napi négy órát kellett utaznom, hiszen Budapestről ingáztam. Ez hosszú távon nagyon kimerítő, de ez még nem is volt olyan nagy baj – rengetegen győznek le ekkora távolságot nap mint nap –, inkább a bennem lévő űr megszületése bizonytalanított el. Aztán lassan megértettem, hogy már eleget foglalkoztam a fejlődésemmel, a kibontakozásommal, önmagammal, itt az ideje, hogy mások felé forduljak. Az járt a fejemben, hogy továbbtanulok mentálhigiénésként. Jelentkeztem is a Hospice-ba önkéntesnek, mert a veszteség feldolgozásáról akartam tapasztalatot gyűjteni, de másnap kiderült, hogy kisbabát várok. Abban a pillanatban fordult velem a világ és megszűnt az űr – mondta.
Az anyaság lett a legfontosabb
2017 decemberében megszületett első kislánya. – Minden pillanatában jelen akartam lenni, ezért eszembe sem jutott a színház addig a pillanatig, amíg meg nem csörrent a telefonom Rusznyák Gáborral a vonal végén, hogy a következő évben Kecskeméten rendezi az Othellót, és szeretné, ha én játszanám Desdemonát. Nagyon megijedtem, mert nem tudtam, mit mondjak egy jövőre kitűzött bemutatóra pár hetes kisbabával a karomon. Felhívtam az összes gyerekes kolléganőmet, akik biztattak, hogy családi segítséggel ez megoldható, minden rendben lesz. A szüleim – akik a mai napig nagy segítségünkre vannak – bátorítottak, hogy együtt majd megoldjuk. A férjem, mint mindig mindenkor és mindenben, akkor is támogatott, így közösen elvállaltuk. Amikor Zelma egyéves lett, elkezdtem próbálni Kecskeméten. Ingázott az egész család, nem volt könnyű, de Rusznyák Gábor óriási empátiával és türelemmel vezetett végig a próbafolyamaton. Nemcsak rendezőként, hanem apaként is gondolkodott. Nagyszerű érzés volt újra dolgozni, de legbelül mégis azt éreztem, hogy szétszakadok. Ezt az ambivalens állapotot egyébként nagyon jól tudtam használni a szerep megformálására, de legbelül éreztem, hogy korai még nekem a visszatérés – nyilatkozta.
Hiányzott a színház
Ahogyan a színművész fogalmazott, később már tudatos és határozott volt: nem vállalt el semmit, mert tudta, hogy csak nyugalomban tud úgy figyelni, ahogy arra egy gyereknek szüksége van. – Kétéves volt a kislányom, amikor jött a covid. A színházi élet visszaszorult, és nem lehetett tudni, hogyan és mikor fog újraéledni. Sok kérdőjel volt akkor mindenki életében, mi viszont konkrét választ kaptunk a jövőt illetően, mert terhes lettem Ilmácskával – mondta, majd hozzátette, 2023 januárjában érezte, hogy most már nagyon erős benne a vágy, és dolgozni szeretne. – Hiányzott a színház. Visszavártak Tatabányára, de hamar kiderült, hogy kisgyerekek mellett az ingázás nem fog menni. Aztán májusban, egy szombat este Hargitai Iván, a József Attila Színház akkori főrendezője hívott fel – akivel régebben a Jászai Mari Színházban dolgoztam együtt –, hogy esetleg hétfőn be tudok-e menni, mert kedden van a Vértestvérek olvasópróbája, és Kulcsár Viktória személyes okokból nem tudja elkezdeni a próbafolyamatot. Akkor biciklivel 15 percre laktunk a színháztól, ezt jelnek éreztem. Mikor bementem, Lengyel Ferenc, a darab rendezője és Nemcsák Károly, a színház igazgatója feszülten fogadott a megoldandó helyzet miatt, de a meghallgatás után bátran vágtunk bele a közös munkába. Ebben a produkcióban találkozhattam Pikali Gerdával, akivel egy nagyon erős emberi és szakmai kapcsolat alapozódott meg a próbafolyamat alatt és erősödött tovább aztán az Államtitkár asszony félrelép című előadásunkban, melynek sikere picit talán ennek a kapcsolódásnak is köszönhető – mondta Szabó Emília, akit a szerepátvételek után 2024-ben leszerződtettek a József Attila Színházba. – Nagyon inspirálva és megbecsülve érzem itt magam. Ebben az évadban én vehettem át a Kaló Flórián-díjat, ami óriási megtiszteltetés a számomra – mondta.
Arra a kérdésre, hogy Miskolcra visszajönne-e, egyértelmű igen volt a válasza. – Biztos hogy nagyon izgulnék, mert az ember hazai pályán mindig jobban akar bizonyítani. Ha egyszer úgy hozná az élet, hogy újra ott játszhatom, akkor a visszatérés biztosan olyan lenne kicsit, mintha hazamennék – zárta gondolatait.
