Ugrás a tartalomra

Egy új éra jelképe: tudásközpont alapjait rakták le a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
Könyvtár, levéltár és adatelemző módszertani központ is helyet kap abban az épületegyüttesben, amelynek alapjait csütörtökön rakták le az egyetemi campus szívében.

A beruházás összértéke megközelíti a 10 milliárd forintot, és 13 ezer négyzetméteren a tervek szerint 2023-ra elkészül a hivatalos nevén Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltár, Nyílt Kutatási Adatforrástár. Mielőtt lerakták volna az épület alapköveit, egy ünnepség keretében ismertették a meghívott vendégek – egyetemi oktatók és kutatók, városi és megyei intézményvezetők és politikusok, valamint 18 ország nagykövetei –, valamint a sajtó számára a részleteket.

– Egy újabb reményteljes 50 év mérföldkövénél állunk, az egyetem egésze a megújulás időszakát éli át. Az új érát jelképezi az alapkőletétel – fogalmazott Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora utalva arra, hogy több mint 50 éve annak, hogy 1969-ben megnyitotta kapuit a campuson a könyvtár és levéltár épülete.

Kép
Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora: az egyetem egésze a megújulás időszakát éli át

Felidézte, hogy Tolnay Lajos építész egy merészen újnak számító, térbeli acélszerkezettel készült, ún. „repülő épületet” álmodott meg az Egyetemváros közepén. Az építész 1970-ben Ybl-díjat vehetett át az első középületéért, és ezzel az egyetemi könyvtár és levéltár épülete Magyarország épített örökségének részévé vált.

– Több mint fél évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az épület újjáéledhessen, és funkcióját tekintve is beléphessen a 21. századba. A könyvtárként, majd levéltárként és múzeumként is funkcionáló épület mindig is egyidejűleg hordozta magában a múltat és a jövőt – mutatott rá a rektor.

Kép
Nagykövetek is részt vettek az alapkő letételén

Az egyetemi modellváltás egészét szimbolizálja az új épületegyüttes alapkövének letétele – erősített rá az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának elnöke. Varga Judit szerint azzal, hogy az egyetem egy vagyonkezelői alapítvány fenntartásába került, egy hatalmas utazásra indultak a lehetőségek földjére.

– Hiszünk abban, hogy amikor célba érünk, már egy TGV-vonaton fogunk ülni. Ehhez azonban türelmesnek és bizakodónak kell maradni. A kihívás hatalmas, az álmok azonban még nagyobbak Borsodban, Miskolcon – fogalmazott.

Közölte: a beruházás új jövőt biztosít az egyetem polgárainak, miközben a hagyományokat, örökségeket megtartja; megvalósul egy európai szintű tudásközpont, egy könyvtári, levéltári bázis.

Kép
Varga Judit kuratóriumi elnök: a beruházás új jövőt biztosít az egyetem polgárainak

Csöbör Katalin (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő azt mondta, a mai nap ismét bizonyítéka annak, hogy Miskolc városa Magyarországon egyre meghatározóbb szerepet tölt be.

– Sok tekintetben még ma is kiaknázatlan erőforrásokkal, tehetséges és elkötelezett borsodi és miskolci emberekkel, egyedülálló egyetemi tudásbázissal rendelkezünk – fogalmazott.

Kép
Kihasználják a humán és a műszaki, informatikai tudásban rejlő lehetőségeket

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár kiemelte, a beruházás egyik legfőbb célja a megyei levéltár és a Miskolci Egyetem Könyvtár, Levéltár, Múzeum számára közös infrastruktúra kialakítása. A központ létrehozásával országosan is egyedülálló módon jön létre egy felsőfokú oktatási intézmény és egy közgyűjtemény intézményi szintű együttműködésének módszertani alapja.

– Új épületszárnyat alakítunk ki, ahol irodák, raktárak, kiszolgáló helyiségek kapnak helyet. De a környezet is megújul, pihenési és találkozási helyeket biztosítunk majd a látogatóknak – tette hozzá.

Preview Image
Egy újabb reményteljes 50 év mérföldkövénél. | Juhász Ákos képgalériája

A beruházás által a megye teljes iratanyag-gyűjteménye egy helyre kerülhet. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója rámutatott, a megyei tagintézményeik óriási értéket őriznek, elég csak megemlíteni, hogy 150 középkori oklevelet, közel 70, a török korból származó iratot, a régió teljes közigazgatási, magánjogi és magángyűjteményi iratait őrzik. Ha a 4 telephelyükön fellelhető anyagokat egymás mellé helyeznénk, 15 kilométer hosszan húzódna a vonal.

Ez is érdekelhet

Rock’n’roll-lal készülnek ősbemutatóra
Kultúra
Különleges családi előadásra készül a Csodamalom Bábszínház: március 21-én, délelőtt fél 11-től mutatják be a Graffaló, avagy az Óriásfaló kisegér című bábmusicalt. Szilner Olivér rendezővel beszélgettünk.
Izraeli ízek költöztek a Zsidóházba
KultúraMiskolcBelföldVilágEgyház
Izraeli ételek elkészítését tanulhatták meg az érdeklődők vasárnap délután a miskolci Zsidóházban, ahol az „Izrael konyhája” című főzőtanfolyamot rendezték meg. A programot Sepsi Balázs séf vezette, aki a Vidék Íze magazin szakácsa és a Kóser Catering vezetője.
Esztenás táncház Miskolcon. Fotó: Grúz Bence
Van kilátás folytatásra
KultúraMiskolcÉletmód
Már az Esztenás nélkül is lenne Esztenás táncház Miskolcon. Tóth Arnold zenész és szervezővel beszélgettünk arról is, hogy bizony kineveltek egy újabb Esztenás generációt.
Képgaléria
Kerékgyártó Füles István gitár vitrin avató a Grizzly Music Pubban
„Amíg megszólalnak a dalok, addig Füles velünk van”
KultúraMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidő
Pénteken este felavatták a Grizzlyben azt a vitrint, amiben a 20 éve elhunyt legendás miskolci zenész, Kerékgyártó Füles István kultikus hangszerét állítják ki.