Ugrás a tartalomra

Egyirányú a város felé a Görögszőlő és az Andor utca, de csak ideiglenesen

Létrehozva
Autóbusz-megállóhelyeket újítanak fel, ezért a forgalmirend-változás.

Az Újgyőri piac autóbusz-megállóhelyek felújítása miatt – a reggeli torlódások enyhítésére – csütörtöktől ideiglenesen, terv szerint november közepéig egyirányúvá teszik a belváros felé a Görögszőlő és Andor utcát.

Ez a kötelező haladási irányban a Károly utcától jelent változást, a Görögszőlő és az Andor utca az északi tehermentesítő felé egyirányúvá válik.

Az ideiglenes forgalmi rendet táblák jelzik.

Az autósokat kérik, hogy ne megszokásból vezessenek, és vegyék figyelembe a megváltozott forgalmi rendet.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.