Ugrás a tartalomra

Egyre virágosabb Miskolc

Létrehozva
Folytatódott a virágültetés pénteken Miskolc belvárosában.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

Összesen 90 lelkes óvodás és iskolás ültetett virágokat a Szinva teraszon, pénteken délelőtt. A MIÓVI Belvárosi Tagóvodájából 20 apróság serénykedett apró lapáttal a kezében. A Szabó Lőrinc Általános Iskola három osztállyal, összesen 70 tanulóval érkezett a Szinva teraszra. Nem először vállalnak kertészkedést, hiszen rendszeresen járnak városszépítő rendezvényekre, és saját iskolájukban is hagyomány a növények gondozása, tudtuk meg a gyermekeket kísérő Szokolovszki Gabriella pedagógustól. 

Kép

A városvezetés egyik kiemelt célja, hogy minél több zöldfelületet létesítsen Miskolcon. Ezért a Zöld város kialakítása uniós program keretében intenzív zöldítés kezdődött a vármegyeszékhelyen. „A Tedd szebbé környezeted program több mint 500 tő virág elültetésére nyújt lehetőséget. Nagy öröm, hogy ebben a gyermekek is részt vesznek, mert ez befolyásolja alakuló szemléletüket. Bízunk benne, hogy ez a folyamat elősegíti azt, hogy sokkal környezettudatosabb, a természetre jobban odafigyelő felnőttekké váljanak. Ez a virágültetés bár kis lépésnek tűnik, mégis azt a folyamatot szolgálja, hogy szép, virágos város legyen Miskolc” – nyilatkozta a Miskolci Naplónak Veres Pál, Miskolc polgármestere. 

Ez is érdekelhet

A Bükkben vezet túrát az erdők szerelmese a kéktúrázás napján
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Közeledik a kéktúrázás napja, október 11-én, szombaton ismét több ezren húznak túracipőt, és kelnek útra országszerte, a Bükkben is. Petrovics Edina gyalogos túravezetővel beszélgettünk a programról és a túrázás szeretetéről.
A többség nem kér az e-autózásból
KörnyezetBelföld
Legfőképpen az ár és a hatótáv tartja vissza a villanyautók vásárlóit, derül ki egy felmérésből.
Félelmetes fényshow Borsod egén – most mindenki erről beszél
KörnyezetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Égi tünemény tűnt fel szerda este Borsod egén is. Perkupától Felsőzsolcáig, de még a Nyírségben és Hajdú-Bihar vármegyében is erről a jelenségről készített mindenki felvételeket.
Ho-ho-hó, teljesen eltűnt egy horgásztó
KörnyezetBelföld
Ez már nem csak a horgászok problémája.