Ugrás a tartalomra

Együtt a 200 éves színházért – A helyi vállalkozók segítségét kéri a teátrum

Cziffra Andrea
Utoljára módosítva
2022. november 22. kedd 15:42
Miskolc polgármestere és a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója közös levélben kérte városunk, megyénk meghatározó gazdasági szereplőit, hogy segítsék a teátrum jövő évi működését.
Fotók: Juhász Ákos

Mint arról korábban beszámoltunk, az elszabadult távhő és energia árak, az egész Európát sújtó gazdasági válság okozta rendkívüli nehézségek miatt a jövőre kétszáz éves Miskolci Nemzeti Színház is nehéz helyzetbe került. Az intézmény finanszírozása december 31-éig biztosított, ahhoz viszont, hogy a következő évben is működhessen, szükség van a miskolci polgárok támogatására. A Miskolci Színházbarátok Egyesületének kezdeményezésére októberben gyűjtés indult a teátrumért. A város polgárai pedig összefogtak, hogy 200. évfordulóját ne kelljen lehúzott függönyök mögött ünnepelnie a Miskolci Nemzeti Színháznak. Béres Attila múlt héten sajtótájékoztatón jelentette be, hogy november közepéig 9,7 millió forint gyűlt össze. Ez egyelőre elégnek tűnik arra, hogy a januárban nyitva maradhasson a színház.

Ahhoz viszont, hogy mindenképp biztosított legyen a teátrum működése, a miskolci polgárok, vállalkozások további támogatására is szükség van – erről beszélt kedden tartott sajtótájékoztatóján a teátrum előcsarnokában Veres Pál és a Béres Attila. Miskolc polgármestere és a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója közös levélben kérte városunk, megyénk meghatározó gazdasági szereplőit, hogy támogassák, segítsék a teátrum jövő évi működését.

- Ebben a sötét időszakban és az előttünk álló problémás télben egyetlen olyan lehetőség van, ahol kicsit feledhetjük a gondjainkat, az pedig a kultúra és a színház. Ezért a végsőkig kell küzdenünk. Ha nem vigyázunk a kultúrára, a művészetekre, akkor nagy bajban leszünk, még ha túl is éljük ezt a válságot – jelentette ki Veres Pál. A városvezető emlékeztetett: Magyarország első kőszínházát kétszáz évvel ezelőtt egy nagy összefogás, közös adakozás eredményeként sikerült felépíteni. Legfontosabb feladatunk, hogy megőrizzük azt az értéket, amit a Miskolci Nemzeti Színház, Magyarország első kőszínháza képvisel.

- Kell az, hogy megnyíljon a szívünk, és megnyíljon egy kicsit a pénztárcánk is ahhoz, hogy átvészeljünk az előttünk álló hónapokat. A vészforgatókönyv szerint átmenetileg be kellene zárni a színházat, de mi ezt szeretnénk elkerülni. Ehhez kérjük a miskolci cégek, vállalkozások, magánszemélyek, a miskolci színházat kedvelő nem csak miskolciak segítségét. Mi, miskolciak igazán csak magunkra számíthatunk, de magunkra számíthatunk – hangsúlyozta. A polgármester megköszönte mindazoknak, akik az utóbbi hetekben már támogatták a színházat. - Ez egy olyan összefogás, amely példát mutathat nem csak itt Miskolcon, de egész Magyarországon is arra, hogy mire képes egy közösség összefogása, hogy ha az érték alapon történik, hogy ha egy olyan jó ügyet szolgál, mint a művészetek, a kultúra, a Miskolci Nemzeti Színház támogatása – tette hozzá Veres Pál.

A teátrum igazgatója elmondta, egész más lenne a helyzet, ha nem pont a színház alapításának kétszázadik évfordulóját ünnepelnék az új évben. Ha Magyarország elő kőszínháza még csak 196 éves lenne, és nem pont 200. Akkor talán ők is azt a racionális döntést hoznák meg, hogy ideiglenesen, a téli hónapokban a rezsiköltségeket megspórolva, csak tavasszal nyitnának ki. De ez mégiscsak a kétszázadik évad, az esztendőt így hát nem nyithatja zárt kapukkal a teátrum.

- Ebben a városban sok mindenre büszkék lehetünk. Én személyesen büszke vagyok arra, hogy mint nem miskolcit, befogadott ez a közösség. De a legbüszkébb arra vagyok, ami ebben a városban az első, a Miskolci Nemzeti Színház. Egy várost alapvetően a közössége és a kultúrája határoz meg. Arra kérem a vállalkozókat, hogy ha tudnak, segítsenek – hangsúlyozta Béres Attila. Hozzátette, rendkívül megható, hogy az eddig már közel kétszáz adományozó ezer, kétezer, 5 ezer, 8 ezer forintokból adta össze azt a 9,7 millió forintot, ami eddig összegyűlt. – Ha van kétszáz olyan ember ebben a városban, aki pénzt ad, akkor ennek a közösségnek a színház falain belül valóban jelentős rajongótábora van. De ez a közönség, amely itt Miskolcon van, tényleg nem hasonlítható egyetlen város közönségéhez sem abban, ahogy érti és szereti a színházat. Hát miattuk nem szabad bezárni januárban – jelentette ki a direktor.

Béres Attila hangsúlyozta: amennyi pénz összegyűlik, annyiból fognak gazdálkodni. – Bármennyi is gyűlik össze, nekünk abból kell megoldani, hogy januárban és februárban is játszani tudjunk. És meg fogjuk oldani. A nézőkért. A miskolciakért. Ebben a városban nagyon sok mindenre lehet büszkének lenni. De amire a legbüszkébbek ennek a városnak a polgárai, az az, hogy kétszáz évvel ezelőtt itt nyitott meg az akkori Magyarország első kőszínháza, abból a pénzből, melyet a város lakói adtak össze, forintot forint mellé rakva. Ezért nem hagyhatjuk, hogy ez a színház bezárjon. Büszkévé kell tennünk az elődeinket – fejezte ki gondolatait Béres Attila. Hozzátette, a színház már kapott egy nagyon nagylelkű felajánlást a Bosch-tól; amint az egyeztetések részleteit véglegesítik, tájékoztatni fognak az összegről is.

Két módon segíthetjük a színházat:
1. közvetlenül a „Hódolván Tháliának, használunk a Hazának” Alapítvány támogatásával, az OTP Bank 11734004-20349802-00000000-s számlaszámán keresztül küldött felajánlásokkal;
2. valamint a Színházbarátok Egyesülete és a Miskolci Nemzeti Színház által a Jóügyekért portálon indított kampányon és a kampány követein keresztül.

További hírek

Olvasnivaló