Ugrás a tartalomra

„Együtt tudunk működni”

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. október 31. szombat 14:21
Egy évvel az önkormányzati választások után arra kértünk frakcióvezetőket, képviselőket, hogy értékeljék a hátunk mögött hagyott hónapokat. Ezúttal Nagy Ákos, a Fidesz frakcióvezetőjének gondolatait osztjuk meg.

„Hatalmas ígéretek hangzottak el a 2019-es miskolci önkormányzati választási kampányban, hiszen a Velünk a Város reklámújságjának lapjai sok mindent elbírtak. Sajnálattal tapasztaljuk, hogy az ígéretek beváltása a mai napig nem történt meg, elég, ha csak a Salkaházi-támogatás emelésének elmaradására gondolunk, hiszen a beígért 12.100 forint nem érkezett meg a miskolciakhoz, ahogyan az iskoláskorú gyermeket nevelő családok 10 ezer forintos támogatása is üres ígéret maradt” – nyilatkozta Nagy Ákos.

A frakcióvezető hozzátette, „még mindig nem bérelhetnek kedvezményesen lakást a miskolci pályakezdő fiatalok, ehelyett lakbéremelés következett, mint ahogyan a parkolási rendszer fejlesztése vagy a Miskolci Pedagógustámogató program megindítása is csak a szavak szintjén maradt”. Véleménye szerint a város vezetése legalább egy évet elvesztegetett, miközben „semmit sem tanult és semmit sem felejtett”. – Előre jeleztük, hogy a város irányítói nem tudnak majd kilépni a tőlük megszokott négyszögből, amelyben a barátok jutalmazása, az áremelés, az ingatlaneladás és a hitelfelvétel a meghatározó. Jól látható, hogy elképzelések híján változatlanul ebben a „körben” gondolkodnak. Miután valamennyi barát 4-5 munkahelyről kap fizetést, Miskolc legjelentősebb ingatlanait árulják. Az áremelések sem várattak magukra, nőtt a tömegközlekedés, a temetkezés díjtétele is. Most már az önkormányzati bérlakásban élők megsarcolása történik.

Úgy vélekedett, a Fidesz–KDNP-frakciószövetség miskolciakat szolgáló javaslatait gondolkodás nélkül utasítják el, vonatkozzon az akár a lakbéremelések azonnali visszavonására, akár a miskolci vállalkozások támogatására vagy az általuk képviselt választókerületek fejlesztésére.

– Ugyanakkor eltérő gondolkodásunk ellenére együtt tudunk működni olyan fontos és valóban a miskolciak érdekét szolgáló kérdésekben, mint például a Klímavédelmi Akcióprogram, a kultúra támogatása, a szeméttelepek felszámolása vagy az oktatási intézmények kérdése – hangsúlyozta.

„A város fejlesztése körében komoly eredménynek érezzük, hogy a kormány támogatásával megkezdett beruházások, a Miskolctapolcai Strandfürdő bővítése tovább folytatódik, munkahelyeket teremtve, míg a már meglévő munkahelyek megóvása érdekében 25 milliárd forint állami támogatáshoz jutnak a miskolci vállalkozások”.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!