Ugrás a tartalomra

Eldőlt, melyik alkotás nyerte a „Magyarország Tortája" versenyt

Létrehozva
Az ország tortájának 2019-ben a Boldogasszony csipkéje elnevezésű alkotást választották.
Kép
Forrás: promotions.hu

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2019-ben tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája" versenyt, amelyet ezúttal a Boldogasszony csipkéje elnevezésű alkotás nyert. A dunaföldvári cukrászmester, Tóth Norbert tortája.

Roppanós réteg, málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache, málna lekvár és málnás meringue alkotják a tortát. A csipkét a torta tetején a citromos, bazsalikomos felvert ganache idézi, melyek közeit málna lekvár tölti ki. Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue-ekkel és zöldre színezett fehércsokoládé lapkákkal díszítjük.

A Boldogasszony csipkéje egyébként a málna népies elnevezése.

A zsűri a kiadott közlemény szerint azért Tóth Norbert tortáját választotta, mert üde, friss és gyümölcsös az idei győztes. Jellegében közelebb áll a hazai tradicionális sütemények világához, készítésének technológiája viszont ötvözi a hagyományt és az új trendeket.

Ez is érdekelhet

Hamarosan hidegfront enyhít a forróságon
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A jövő hét elején folytatódik a forróság, azonban közeledik a hidegfront, amely záporokat, zivatarokat hoz magával - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.
40 fok, fokozódik a hőség
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Folytatódik, fokozódik a hőség. A jövő hét közepén érkezhet változást hozó hidegfront.
Teljes ösztöndíj a Velencei Biennáléra
BelföldVilágKultúra
Magyar művészeti hallgatók is pályázhatnak június 30-ig. a 11. Hitay Alapítvány Művészeti Versenyre, amelynek nyertesei exkluzív szakmai programon vehetnek részt a 61. Velencei Biennálén, a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti eseményén.
Dohány, alkohol, készpénz – a NAV segít eligazodni az utazási szabályokban
BelföldVilágGazdaságBűnügy
Utazás előtt érdemes előre tájékozódni, mi kerülhet az útipoggyászba. A leggyakoribb problémát a megengedett mennyiséget meghaladó jövedéki termék, például cigaretta, alkohol behozatala jelenti; most a NAV segít eligazodni a szabályokban. A honlapján már elérhető a legfrissebb utastájékoztató.