Ugrás a tartalomra

„Elég volt!”– A pedofilbotrány miatt tüntettek Miskolcon

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2024. február 16. péntek 21:03
„A golyóstoll cseréje nem elég” címmel szerveztek tüntetést a pedofilbotrány miatt Miskolcon pénteken délután.  

 

A golyóstoll cseréje nem elég - tüntetés – Mocsári László képgalériája

Az ADOM Diákmozgalom, a Hang, a Függetlenek SZIVE, a Padtársak, az Országos Közös Akarat és a Pont Miskolc szervezésében a kormány elhibázott döntéseire hívták fel a figyelmet. Az eseményen több százan vettek részt.  A tüntetésen elsőként Merucza Tibor Alex, az ADOM Diákmozgalom kommunikációs elnöke szólt, aki örömét fejezte ki, hogy ilyen sok tudatos polgár érezte fontosnak azt, hogy kifejezze nemtetszését a kormány politikájával kapcsolatban.

Orbán Viktor sajtófőnöke a napokban azt mondta, hogy reménytelen helyzetben lévő emberek kétségbeesett próbálkozásaival a kormány nem foglalkozik. Végre, a kormány az évben először nem hazudott, mert ezt láthatjuk nap, mint nap, hogy ezzel valóban nem foglalkozik. Évek óta a társadalom sanyargatása megy, az infláció süvít, mint egy elszabadult vonat, az átlagember fizetése alig ér már valamit. Mert hát ugye nem lehetünk mind Tónik és Barbarák, nem keresünk milliókat, és akkor most nem is említettem az egészségügyet, az oktatást és a gyermekvédelmet – kezdte.

Merucza Tibor Alex

Elszámoltatást követelnek

Mint fogalmazott, a Líra a napokban ötmilliós bírságot kapott azért, mert egy iskolától kétszáz méteren belül homoszexualitást megjelenő tartalmat forgalmaztak. „Ez a kormány gyermekvédelme: könyveket fóliáznak és boltokat büntetnek! – húzta alá, majd hozzátette még: ez a büntetés tízszerese annak, amit Kaleta Gábor kapott gyermek pornográf tartalom birtoklásáért.

K.Endre pedig a mai napig is szabadlábon, tiszta erkölcsivel dolgozhat gyerekek között. Nem volt elég Novák Katalin köztársasági elnök lemondása és Varga Judit távozása. Teljes elszámoltatásra van tehát szükség! – jelentette ki Merucza Tibor Alex.

A lemondás nem elég

Sikoparija Lujza, az aHang Borsod-Abaúj-Zemplén megyei koordinátora kijelentette: Novák és Varga lemondása nem megoldás, egyrészt, mert a gyermekvédelmi törvénnyel kapcsolatos, valódi tartalmat nem hordozó kormánypropaganda továbbra is ömlik a lakosságra, másrészt, mert pedofilügy összes felelőse továbbra is szabadlábon van. Nemcsak az, aki a kegyelmet adta, hanem az is, aki ezt a kérelmet kezdeményezte.

Sikoparija Lujza

– Ennek a két embernek a lemondásával semmit nem nyertünk, ettől a gyermekvédelem nem lett jobb helyzetben. Amikor húsz éve először vettem részt pedagógus képzésben, már akkor is tanultuk, hogy a nagybarcai gyermekotthonban körülbelül kétszer annyi gyerek van, mint amennyi a befogadóképessége az intézményben. Három éve már azt hallottam a felsőoktatásban ugyanerről az otthonról, hogy kettőszázötven százalékos a kihasználtsága. Milyen gyermekvédelem az, ahol a három év alatti gyerekekre kettő és félszer kevesebb ápoló, illetve gondozó személyzet jut, mint amit az ő szükségleteik megkívánnának?  - tette fel a kérdést.

Az aHang koordinátora szerint hazánkban az örökbefogadás rendszerét ellehetetlenítették, mert egyedülálló szülők, meleg párok nem fogadhatnak örökbe gyereket, azt pedig a kormány titkolja, hogy mi folyik a gyermekotthonokban.

– Tizennegyedik éve élünk Fidesz kormányzás alatt, ennyi idő alatt évi egy Marshall segély eltapsolása közben bőven lett volna idő pénzt költeni a felsőoktatásra, megerősíteni a gyermekvédelemben dolgozó munkatársak képzését, illetve pénzt költeni ezekre az intézményekre – tette hozzá Sikoparija Lujza, aki szerint ezekben az intézményekben régóta keringtek pletykák a mostani tiltakozást kirobbantó visszaélésekről.

Fejétől bűzlik

Csabalik Zsuzsanna, a Padtársak képviselője elmondta, tanárként talán az átlagosnál is jobban érinti és megérinti őt az, ami történik és történt körülöttünk az utóbbi napokban. „Nem most kezdtünk a tiltakozásokat, de talán most értünk el arra a pontra, amikor pártállástól függetlenül egyaránt kimondhatjuk, hogy ebből most már elég volt! Elég volt a hazugságokból, a félremagyarázásból és a néphülyítésből!” – hangoztatta.

Kijelentette, a mostani botrányért Orbán Viktor a felelős, hiszen miniszterelnökként ő a hibás azért, hogy nincs önálló szociális, egészségügyi, oktatási, környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztérium, és ő felel azért is, hogy az állam nem tölti be alapvető feladatait. „Fejétől bűzlik a hal!” – tette hozzá Csabalik Zsuzsanna.

Csabalik Zsuzsanna

A beszédeket követően a tüntetők átvonultak a Fidesz Kossuth utcai irodájához, ahol jelképesen lebontották a propaganda falát, majd a szervezők bejelentették, ez csak az első tüntetés volt ebben a témában, akciójukat a következő hetekben folytatják.

 A miskolci eseményt követően a fővárosban, a fővárosban is tüntetés kezdődött, a Hősök terére hét elején népszerű, közéleti és társadalmi kérdésekkel is foglalkozó digitális tartalomkészítők hirdettek tiltakozást a pedofilbotrány miatt.  

Amint fogalmaztak: Ami történt, az túlmutat a volt köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter személyén és felelősségén. „A legkiszolgáltatottabb, tragikus sorsú gyermekeket hagyta cserben az állam, amikor egy bántalmazó intézményigazgatóra bízta őket. A cserbenhagyás után most el is árulták az áldozatokat. A dühünket, a fájdalmunkat, az együttérzésünket szeretnénk ezúton is kifejezni” – írták.

A tüntetés végén jelképesen lerombolták a propaganda falát. Fotó: Mocsári László


Az ügy háttere
A tüntetések annak a február elején kirobbant botránynak a folyományai, aminek végén lemondott Novák Katalin köztársasági elnök és visszavonult a közélettől Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter. Mint ismeretes, február 2-án az egyik országos hírportál újságírójának köszönhetően derült ki hogy 2023-ban Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét, akit azért ítéltek el, mert segédkezett a felettese pedofil bűncselekményeinek eltussolásában azzal, hogy az egyik sértettet a vallomása visszavonására kényszerítette.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!