Ugrás a tartalomra

Életfogytig tartó fegyházat kapott

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. december 04. szerda 09:30
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 52 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt. Életfogytig tartó fegyházat kapott az élettársát és annak nővérét brutális kegyetlenséggel megölő férfi.

A vádlott Kenézlőn élettársával együtt lakott az élettársa nővérénél. 2018. februárban féltékenység miatt vita és dulakodás alakult ki közöttük. A férfi végül egy hatalmas akácfakaróval fejbe vágta mindkét nőt, akik ebbe belehaltak.

A vádlott a lakást lakattal rájuk zárta, a karót az épület mögötti távolabbi gazos területen elrejtette, majd rokonaihoz távozott. Az elhalt sértetteket – a halál beálltát követő több mint egy hét elteltével – a ház fürdőszobájában hozzátartozóik találták meg, akiknek a bejutáshoz fel kellett feszíteniük az épület ajtaját.

Az ügyben a Miskolci Törvényszék elsőfokú ítéletet hozott, amelyben a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a vádlottat, és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki, mellékbüntetésként 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját 35 évben határozta meg. Az ügyészség tudomásul vette az ítéletet, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbeztek, az ítélet tehát nem jogerős.

(Kinti képünk csak illusztráció.)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!