Ugrás a tartalomra

Élhetőségi rangsor - Miskolc a Top 5-ben a megyei jogú városok között

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. december 19. kedd 15:29
Székesfehérvár, Nagykanizsa, vagy éppen Zalaegerszeg mögöttünk végzett.

A nemzetközi szakmai trendekhez igazodva idén is összeállította saját élhetőségi rangsorát az Otthon Centrum. A szakemberek a 20 ezer főnél népesebb városok életminőség szempontból lényeges mutatószámait vették alapul. A településeket az öt mutatóban elért maximális százalékos eredményeik alapján rangsorolták, az így elért helyezéseket egyértelműen visszaigazolta az adott településre jelenleg érvényes árszint is - írták keddi közleményükben.

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét a fővárosi kerületek végeztek az életminőségi rangsor élén. Majd két megyei jogú város, Eger és Veszprém következik - a két megyei jogú város a foglalkoztatottak arányában és a településre vándorlók számában volt a legjobb. Ezután budapesti agglomerációs települések jönnek (Veresegyház, Budaörs, Szentendre, Gödöllő, Vác és Dunakeszi).

A megyei jogú városok között - Eger és Veszprém után - sorrendben Győr, Pécs, majd Miskolc, aztán Székesfehérvár következik. A kisebb megyei jogú városok a lista harmadik harmadában végeztek: a 83 települést összesítő rangsorban Nagykanizsa az 58., Zalaegerszeg a 64. helyen áll, míg a legrosszabbul teljesített Hódmezővásárhely a 70. helyezett, 46 százalékkal.

A rangsor felállításánál életminőségi, egészségügyi, oktatási, foglalkoztatási és népjóléti mutatókat vettek figyelembe.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!