Ugrás a tartalomra

Elhunyt dr. Csótai József

Létrehozva
Életének 84. évében elhunyt dr. Csótai József pedagógus, szakedző, a Miskolci Egyetem és Miskolc város sportéletének meghatározó alakja.
Kép

Csótai József 1962-ben jeles eredménnyel szerzett diplomát a Testnevelési Főiskolán, majd a tanítás mellett szakedzői végzettséget szerzett úszás, torna, atlétika, valamint kosárlabda sportágban is. 1986-ban Summa cum laude minősítéssel doktorált sportpszichológiából. Megalapította a Miskolci Akadémiai Bizottság Sport és Mozgásbiológiai Munkabizottságát és a Testnevelési Főiskola felkérésére a kihelyezett edző- és sportszervező tanfolyam vezetőjeként és a sportpszichológia tárgy előadójaként oktatta a fiatalokat.

1973-ban a Miskolci Egyetem Testnevelési Tanszékének munkatársa, majd 1977-től nyugdíjazásáig tanszékvezetője. Vezetősége alatt megépült Miskolc második legnagyobb sportcsarnoka, az Egyetemi Körcsarnok. 1977 és 2001 között a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club elnökeként irányította a sortegyesületet, de később sem szakadt el a MEAFC-tól, amíg egészsége engedte, rendszeresen látogatta a kosárlabda mérkőzéseket.

Elnöke volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetségnek, valamint elnökségi tagja a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének és a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetségnek.

Egész életében azért dolgozott, hogy megszerettesse a testnevelést és a sportolást a miskolci középiskolásokkal és egyetemistákkal, később pedig országos szinten, a magyar fiatalsággal. Munkáját számos díjjal ismerték el, egyebek mellett megkapta a Magyar Sportért Kitüntető Címet, Miskolc Város Sportjáért Díját és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség életműdíját.
 

Ez is érdekelhet

Mesékkel és új kihívásokkal indult az évad a Csodamalomban
MiskolcKultúraSzabadidő
Évadnyitót tartott a Csodamalom Bábszínház kedden. Az eseményen az intézmény különleges világáról, az új évad kihívásairól és a társulati munkáról is szó esett, két bábszínészt pedig külön is köszöntöttek.
3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.