Ugrás a tartalomra

Elhunyt Koós János táncdalénekes, Miskolc város Pro Urbe díjasa

Létrehozva
Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész, Miskolc város Pro Urbe díjas művésze.
koos_janos

„A család most arra kéri az elektronikus és a nyomtatott sajtó munkatársait, hogy a halálesettel kapcsolatos híreikben tartsák tiszteletben Koós János emlékét és a hozzátartozók gyászát” – olvasható a közleményben, amelyet lányának, Koós Rékának a menedzsere, Csábi Zsolt juttatott el az MTI-hez a család kérésére. A temetés részleteiről később adnak tájékoztatást.

Koós János 1937. november 21-én a romániai Gyergyószárhegyen született Kupsa János néven. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után Zeneművészeti Főiskolán oboa szakon végzett. Az Országos Pénzügyőr Zenekar tagja volt 1957 és 1960 között, majd ezután indult táncdalénekesi karrierje.

Táncdalfesztiválokon nagy közönség- és szakmai sikert aratott – három fesztivált megnyert –, legemlékezetesebb dala a Kislány a zongoránál. Énekesi karrierjével párhuzamos volt színészi pályafutása is, 1966 és 1970 között három filmben is szerepelt: Az oroszlán ugrani készül (1966), Bűbájosak (1969), A gyilkos a házban van (1970).

koos_janos

A Mikroszkóp Színpad tagjaként színész és parodista volt 1982-től 1985-ig. Pályája itt és ekkor kapcsolódott össze Hofi Gézával, akivel énekes-parodista duót alakítva számos sikeres színpadi és televíziós produkciót készített. Később a karmesterséggel is megpróbálkozott: szimfonikus zenekart vezényelt a Zeneakadémián is, 1999-től televíziós szórakoztató műsorokat vezetett.

Felesége az énekesnő Dékány Sarolta, lánya, Réka énekes színésznő, Gergő fia is a családi hagyományt folytatva a zenével foglalkozik. Örökzöld slágerei: Annyi ember él a földön, Én, aki nála jártam, Kapitány, Mondjátok meg Máriának, Nem vagyok teljesen őrült, Sír a telefon.

Koós János megkapta az Artisjus zenei életműdíját, a Hungarotontól életműlemezt vehetett át, és 2008-ban ő kapta meg elsőként a tiszteletbeli pénzügyőr címet. 2014-ben Szenes Iván Életműdíjjal tüntették ki. 2016-ban Miskolc várostól megkapta a Pro Urbe elismerést.

Ez is érdekelhet

Az állatkert lakói is szeretik a „strandolást”
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Állatkert munkatársai medencékkel, párakapukkal, lédús állateledellel is készültek az extrém hőségre.
Megkezdődött a Pattantyús utca felújítása
Miskolc
Az avasi útfelújítási program következő ütemeként hétfőn megkezdődött a Pattantyús utca teljes körű felújítása. A kivitelezés miatt a Mendikás dűlő és a Klapka György utca közötti szakaszt teljes szélességében lezárták a közúti forgalom elől.
Képgaléria
„Akik mások sikerét építik” – elismerte oktatóit és duális partnereit a Miskolci Szakképzési Centrum
MiskolcOktatás
A Miskolci SZC átadta idei tehetséggondozó elismeréseit kedden, intézményeiben dolgozó kiemelkedő oktatóinak, duális partnereinek. Emellett díjazták a Szakma Sztár Fesztiválon eredményesen szereplő diákokat is.
Szerda éjfélig meghosszabbították a harmadfokú hőségriasztást
Miskolc
Miskolc önkormányzata arra kéri a lakosságot, hogy a hőségriadó idején fokozottan figyeljenek saját egészségükre és egymásra.