Ugrás a tartalomra

Elhunyt Peja Márta főorvos

Létrehozva
Türelemmel viselt hosszú betegség után, 81. évében ment el a vármegyei kórház nyugalmazott osztályvezető főorvosa, a miskolci gyermekrehabilitáció megalapítója.
Kép
Peja Márta
Peja Márta. Fotó: magánarchívum

Elhunyt Dr. Csire Béláné Dr. Peja Márta professor emerita, a miskolci gyermekrehabilitáció megalapítója, gyermekgyógyász szakorvos és a Miskolci Egyetem Egészségtudományi Karának nyugalmazott dékánja.

Az édesapa, dr. Peja Győző, aki Kossuth-díjas igazgató volt, azon ritka nevelők közül való, akik jelentős tudományos munkát folytattak oktató-szervező iskolai tevékenységük mellett. A tudós orvos és tanár dr. Peja Márta ennek az örökségnek az elkötelezett folytatója volt, Debrecenben summa cum laude szerez diplomát. Miskolcon körzeti gyermekorvosként is több tudományos igényű felmérést végzett, majd adjunktusi kinevezést kapva 1978-ban a megyei kórházban kezdett dolgozni, ahol 1982-ben már osztályvezető főorvos lett, az újonnan létesült gyermekrehabilitációs osztályon. Az országban elsőként szervezi meg a veleszületett és szerzett különböző krónikus belgyógyászati traumatológiai fogyatékos és károsodott gyermekbetegek komplex rehabilitációjának szakmai programját

Dr. Peja Márta az orvostudományok kandidátusa 81 éves volt. Munkásságát 1988-ban Miskolc város Pro Caritate, 2002-ben pedig Pro Urbe kitüntetéssel ismerte el. 2019-ben pedig Pro Universitate díjat kapott a Miskolci Egyetemen, az egészségügy felsőfokú oktatásának megszervezése miatt. Temetése április 5-én pénteken 12 órakor lesz a diósgyőri római katolikus temetőben. A vármegyei kórház gyászközleménye ITT olvasható. 

Ez is érdekelhet

Jelentősen nőtt a Hepatitis A-fertőzések száma országosan
EgészségBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyik Nógrád vármegyei településen augusztus óta nem tudják visszaszorítani a fertőzést.
Rózsaszín hullám az Egyetemvárosban
Egészség
Sétával hívják fel a figyelmet az emlőrák megelőzésére és a szűrés fontosságára a Miskolci Egyetemen.
Pontosított az államtitkár a beutalók szigorításáról (frissítve!)
EgészségBelföld
Takács Péter szerint félreérthető a nemrégiben megjelent rendelet szövege, nincs szó arról, hogy a betegeknek kétszer kell majd októbertől beutaló.
„Bajmegállapító ultrahangképzést” adna a háziorvosoknak Takács Péter
EgészségBelföld
Több mint 1 ezer ultrahang van a háziorvosoknál, amit lényegében nem használnak – mondta el Takács Péter az Inforádióban.