Ugrás a tartalomra

Elhunyt Török Pál idegsebész

Létrehozva
Miskolc díszpolgárát 97 éves korában érte a halál, utolsó útjára augusztus 9-én délután három órakor kísérik a debreceni köztemetőben.
Kép

97 éves korában, július 23-án elhunyt Török Pál idegsebész, Miskolc díszpolgára, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház idegsebészetének alapítója. 

Kisgyermekként, tíz évesen hagyta el az egész életében rajongva imádott Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kömörőt, hogy a debreceni református kollégium lakója legyen. A nyári és téli szüneteket azonban továbbra is otthon töltötte, szeretettel dolgozott kaszával-kapával a kézben a mezőkön, földeken, a természet szeretete pedig később, már felnőttként, az Avas oldalában álló házának kertjében is megmutatkozott.

Korán bizonyságát adta kivételes intellektusának, már debreceni diákként számtanra oktatta magántanítványait. A debreceni évek meghatározók voltak életében és karrierjében egyaránt. 1950. nyarán doktorált, szakmai tudásának alapjait a híres Sántha klinikán sajátította el. Orvosi hivatását egész későbbi pályája során aszerint a magas erkölcsi értékrend szerint gyakorolta, amit tanítómesterétől látott, tanult, és ezt adta örökül később saját tanítványainak is.

Tizenhat évnyi debreceni szolgálat után elfogadta a miskolci invitálást, hogy megalapítsa a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház idegsebészeti osztályát. 1964-től dolgozott a kórházban, huszonöt évig vezetve az általa kialakított osztályt, munkásságát Miskolc városa 2005-ben díszpolgári címmel ismerte el.

Szakmai és emberi nagyságát kiválóan példázza, hogy még életében emléktáblát állítottak neki a megyei kórházban. Itteni munkájától egy bravúros, nyolcórás kisagy-hídszögleti hallóidegdaganat-műtéttel búcsúzott, de a szakmát nem hagyta el, 90 éves kora előtt két hónappal még rendelt Szikszón.

A vadászat szerelmese volt mindenkori hűséges vizslájával, majd idősebb korában az olvasás mellett a kertészkedésben lelte örömét az Avas oldalában álló ház kertjében a dolgos hétköznapok után megpihenve. Miskolc mellett élete végéig ezer szállal kötődött Kömörőhöz, amikor csak tudta, segítette a községet, de Debrecent sem felejtette el. Édesapja emlékére létrehozott egy alapítványt, melynek ösztöndíjasát minden évben a Debreceni Református Kollégium tanulói közül választják ki. 

Élete alkonyán is a cívisvárosba tér vissza megpihenni - Dr. Török Pált augusztus 9-én délután három órakor kísérik utolsó útjára a debreceni köztemetőben.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.