Ugrás a tartalomra

Elkészült a Kálvária domb kerítése

Létrehozva
A lépcső mellett 150 méter hosszan alakítottak ki kerítést, és rendbe tették a növényzetet. Levágták a közvilágítást eltakaró gallyakat, és a lépcsősor mellett is kiirtották a bozótost. A fejlesztésre még korábban tett ígéretet a városvezetés.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A kerítés megépítését az a megrázó támadás tette szükségessé, ami még júniusban történt: egy terhes nőt fényes nappal akartak megerőszakolni itt. Az önkormányzat az ígért és megvalósított fejlesztéseken túl pedig további intézkedésekre készül.

Egy kismama a délutáni órákban, fényes nappal elindult a Kálvária dombon felfelé. Pár másodperccel később pedig egy férfi eredt a nyomába. A támadó a lépcsősor melletti bozótosban próbálta megerőszakolni a terhes nőt. A kismamának sikerült elmenekülnie, az eset azonban nem múlt el nyomtalanul. 

Kép

Az önkormányzat ígéretet tett arra, hogy a lépcsősort igyekszik biztonságosabbá tenni. A kerítést most felhúzták, a mellette lévő növényzetet rendbe tették. Egy sávban kiirtották a bozótost és levágták a közvilágítást eltakaró gallyakat. Emellett a lépcsősor megerősítése is folyamatban van. Az ígért fejlesztéseken túl pedig a város további beruházásokat tervez annak érdekében, hogy soha ne történhessen a júniusihoz hasonló eset. 

Az eddigi fejlesztések mintegy 4 millió forintból valósultak meg.

Ez is érdekelhet

Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.
Vége a legényéletnek, párt talált Wilson a kúszósül
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A Miskolci Állatkert látogatóinak egyik kedvencéhez, Wilsonhoz, az észak-amerikai kúszósül hímhez megérkezett új párja Daisy, a fiatal nőstény a Pozsonyi Állatkertből.
Nagy meglepetés érte
MiskolcSport
Sífutásban szerzett kvótát a Milánóban és Cortina d’Ampezzóban idén februárban rendezett ötkarikás játékokra Büki Ádám. Öt sífutó számban indult Olaszországban a Miskolci Honvéd SE versenyzője, aki igazi multisportoló és idén az év sportolója díjat érdemelte ki.
Értékes helyezéseket szereztek
MiskolcSport
A DVTK-Miskolci Sportiskola birkózó szakosztályának tagjai Budapesten léptek szőnyegre.