Ugrás a tartalomra

Érzelmi kérdés is az egykori Várfürdő helyének sorsa

Bacsó István
Utoljára módosítva
2022. október 07. péntek 19:43
Városi Est néven új társadalmi egyeztetési formát indított útjára csütörtökön délután a miskolci önkormányzat a Dialóg Egyesülettel közösen, amely a Tervezzük Miskolcot demokratikus részvételi programjának legújabb eleme. A kávéházi jellegű, beszélgetős est témája az egykori Diósgyőri Várfürdő helyének jövőbeli hasznosítása, célja pedig az, hogy már a tervezés „nulladik fázisába” bevonják a város polgárait. 
Juhász Ákos képgalériája

A téma iránti érdeklődést mi sem mutatja jobban annál, hogy a kora délutáni időpontra meghirdetett területbejárásra és az azt követő, a diósgyőri református általános iskolába meghirdetett beszélgetésre is sokan eljöttek. Az is gyorsan kiderült, hogy a közönség több tagjának kedves gyermekkori emlékei fűződnek az egykori Diósgyőri Várfürdőhöz, amelyet 2012-ben a Lovagi Tornánk Terének építésekor zártak be. Akkor még ideiglenes jelleggel, ám gyorsan telt az idő, mára a területet kezdi visszahódítani a természet, azonban a város egyik legértékesebb telkéről van szó, amelynek hasznosítása közérdek.

A kérdés tehát az, hogy mi legyen a régen igen népszerű strand sorsa? Mit szeretnének a Diósgyőriek és a város többi polgára? Nyisson újra a Várfürdő, vagy találjanak más funkciót a területnek? A Városi Esten a szakemberek, politikusok és a közönség minden eshetőséget számba vettek.

Jakab Zsolt az est moderátora a Kilián Észak Közösség oszlopos tagja először Varga Andreát, Miskolc alpolgármesterét kérte fel hozzászólásra, aki utalva a jelen energiaválságára Bardóczi Sándort a főváros főtájépítészét idézte, aki szerint, éppen a válságos időszakok kényszerítenek minket arra, hogy beszéljünk, gondolkodjunk a jövőnkről. Ezért kell ma beszélgetnünk a miskolci fürdőkről, benne a diósgyőri újranyitásának lehetőségéről is.

„Számunkra Diósgyőr fejlődése, a vár, a fürdő, a Tündérkert sorsa kiemelt jelentőségű kérdések, a mi életünk részei. Fontos, hogy nyitott szívvel, nyitott lélekkel beszélgessünk, gondolkodjunk együtt ezekről, ez által a részvételi program által is.” – mondta az alpolgármester, hozzátéve: „2019-ben minden politikai erő, amely a városban indult a választáson, a zászlajára tűzte a diósgyőri strand ügyét. Kiderült, hogy ez a helyben élőknek szívügye, de az is, hogy a megvalósítás számos nehézségbe ütközik.”

Kiemelte: három fontos értékünk van Diósgyőrben és Miskolcon, az élhető természeti környezet, Miskolc kulturális élete és kulturális kincsei, valamint a turisztika, amely alapvetően határozhatja meg a jövőnket. Ezért is választották a Városi Est sorozat első témájának a Diósgyőri Várfürdő ügyét, amely maga is egy turisztikai attrakció lehet. 
Szunyogh László városi főépítész szerint három kiemelt turisztikai desztináció van Diósgyőrben: a vár, a Lovagi Tornák Tere és a strand, amellyel mindenképpen kezdeni kell valamit.

„A miskolci önkormányzat most úgy gondolta, hogy megkérdezzük az embereket, a diósgyőrieket, hogy mit gondolnak erről, milyen hasznosítást támogatnának. Az a régi strand, amely az emlékeinkben él, már nem jön vissza, de mi legyen a helyén? Hogyan illeszkedjen az új fejlesztés a Lovagi Tornák Teréhez és a várhoz? Ezeket egyben kell nézni. Ehhez adnak támpontokat a Városi Esten megszólaló emberek. A közös gondolkodás mindig megtermékenyítő jellegű.” – tudtuk meg a főépítésztől, aki kulcsmondatként kiemelte: „Nem nektek, hanem veletek építjük Miskolcot!” 

Sélley Andrea a társszervező Dialóg Egyesület tagja felszólalásában megköszönte mindazoknak az érdeklődőknek, szervezőknek, szakembereknek a részvételt, akik eljöttek erre az együttgondolkodásra, és azoknak is, akik kitöltötték az online kérdőívet az elmúlt másfél hónapban.

„A közösségi tervezés akkor indulhat el, ha van információ. Alapvető a tények, információk és vélemények megismerése a döntések előkészítésében. Ezért vagyunk kíváncsiak az emberek véleményére és gondolataira az adott témában.” – ismertette az elnök, akitől megtudtuk azt is, hogy mintegy 1373 fő töltötte ki a kérdőívet, amely alapján már statisztikákat, diagramokat tudtak készíteni és elemezni a kérdésekre adott válaszokat. 

Az eredmények ismertetéséből kiderült, hogy életkor szerint vegyes volt a kép, minden felnőtt réteg képviseltette magát a válaszadók között - nagyobb mértékben azonban az idősebbek, akiknek vélhetően nagyobb az érzelmi kötődése is az egykori Várfürdőhöz.

Jövedelem szerint átlagos vagy annál nagyobb keresetűek, végzettség szerint többségében érettségizett és diplomás töltötte ki a kérdőívet.

A kitöltők elsöprő többsége szerint (8-8,9-es átlag a 10-ből) ez egy fontos kérdés, a válaszadók 95 százaléka igennel felelt arra, hogy szükség van-e itt egy strandra. A más irányú hasznosítást, mint például egy közpark létrehozását vagy bungallók építését turisták számára, a döntő hányad elvetette. 
Arra a kérdésre, hogy kinek építenék a fürdőt, a legtöbben azt jelölték meg, hogy mindenkinek, 85 százalékuk a turistákat is említette. Kiemelték, hogy családbarátnak kellene lennie, mindenképpen melegvizes medencékkel is, ami ma már elvárás, különösen gyermekmedencék esetén.

Nem elhanyagolható vélemény, hogy a belépődíj alacsony legyen. A háromezres ár már lélektani határ, a többség 1500-2000 forintot szánna rá legszívesebben. Háromezer fölött a kitöltők 7,5 százaléka nem menne a fürdőbe, 66,5 százalékuk 1-4 között, 7 százalékuk akár tíznél is többször.

Kontroll kérdés volt, hogy egyébként mennyire járnak az itt élők a miskolci strandokra? Kiderült, hogy 36 százalék soha, 34 százalék 1-4 alkalom között, 10 százalék több, mint tízszer egy évben. 

A válaszadók szerint tehát leginkább egy modern, korszerű, de egyszerűbb, áraiban mindenképpen retro Várfürdőre lenne igény. A retro élmények kapcsán többször említették, hogy a medencék vize igen hideg volt. Kérdés, hogy ma vajon mire van igénye a strandolóknak? Elfogadnának-e egy csak hidegvizes megoldást? 

Erre reflektálva Németh Judit a Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője elmondta, hogy valóban jó lenne egy melegvizes fürdő Diósgyőrben is, azonban ehhez energia kell! Nem is kevés. Hiszen a vizet melegíteni kell és folyamatosan melegen tartani. Ez, ahogy éppen a mai energiaválságos helyzetben kiderült – amikor a gáz ára közel kilencszeresére emelkedett néhány hónap alatt -, bizonyos árak fölött már kigazdálkodhatatlan. Ezért az olcsó jegyárakra ilyen helyzetben - még, ha a mostani válság átmeneti is - nem lát sok esélyt, a normál energiaárak visszatérése után sem. A vizet melegíteni és kezelni is kell, amely igen költséges még akkor is, ha lenne meleg termálvíz, amely nem gyógyvíz minősítésű. Nagy hátrány, hogy nem áll rendelkezésre meleg, geotermikus vízforrás a fürdő számára. Ma már az igények is mások, mint régen, egy korszerű strand olcsó üzemeltetése vágyálom.  

Fotók: Mocsári László

A megjelent, mintegy hatvan érdeklődő között egyaránt képviseltette magát az idősebb korosztály és a fiatalabbak is. Közöttük volt Diczházi Norbert, aki kérdésünkre elmondta: 
„Miskolci lokálpatriótaként jöttem el, aki több, mint egy éve Diósgyőrben él. Annak idején én is gyakran jártam az itteni strandra. Mindenképpen jó lenne, ha újra működne itt strand, de nem biztos, hogy abban a formában, mint a régi. Láttam terveket, például egy csúszdaparkról, de erre szerintem nincsen szükség. Egy modern, XXI. századi fürdőre lenne igény.” – mondta.

Mellette ülő párja Diczházi-Fekete Angéla megerősítette: „Hosszú külföldi távollét után 2020-ban jöttem vissza Miskolcra és szomorúan láttam, hogy megszűnt a strand. Most látva a terveket nagyon örülnék, ha lenne itt újra strand, én biztosan járnék oda. Tudom, hogy ez még csak egy ötletbörze, nem biztos, hogy éppen egy új fürdő valósul majd meg, de én egy fürdőnek örülnék legjobban, szaunával, úszómedencével.” – osztotta meg velünk gondolatait Angéla. 

Az alpolgármester és a szakemberek rövid, gondolatébresztő beszédeit követően kiscsoportos beszélgetések következtek, ahol külön-külön tekinthették át a lehetséges jövőbeni beruházás műszaki és pénzügyi feltételeit, a főépítésszel együtt az építészeti és tájépítési kérdéseket, valamint a város közösségére gyakorolt hatásait.  

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!