Ugrás a tartalomra

Év végére készülhet el a Thököly utcai híd

Létrehozva
A városrész önkormányzati képviselője szerint a munka a műszaki ütemtervnek megfelelően halad. A felújítások mellett az áteresztőképesség növelésén van a hangsúly.
Kép
Mocsári László júliusi felvétele

Simon Gábor lapunknak úgy fogalmazott, a Thököly-híd és környéke olyan, mint egy "trombózis a szervezetben", amit azonban orvosolni lehet a híd kiszélesítésével és a kanyarodósávok kialakításával.

Ahogy arról már beszámoltunk: a belváros tehermentesítése és a gördülékenyebb kelet-nyugati irányú autós forgalom érdekében júliusban vette át a kivitelező a munkaterületet. Emellett a Kiss Ernő utcát a Wesselényi utca és a Damjanich utca között ki is szélesítik.

Kép

Mint arra a körzet önkormányzati képviselője, egyben a Velünk a Város frakcióvezetője megkeresésünkre rámutatott: a hídról már mállott a beton, az alja is jelentősen elrozsdásodott – félő volt, hogy súlykorlátozást kell rá bevezetni, ami a környékbéli ipari egységek ellátását lehetetlenítette volna el.

Ez nem is meglepő – tette hozzá –, ugyanis Miskolc hídjai az elmúlt három évtizedben nagyon kevés figyelmet és pénzt kaptak.

Kép

Simon Gábor úgy véli, a TOP-os forrásból fedezett komplex projektet az előző városvezetés logikátlanul nem a híd átépítésével kezdte, hanem egyből a Kiss Ernő utca felújításához fogott – értékelése szerint ezt a hibát kell most korrigálni a jelentős közműkiváltással is járó munkával.

A városháza pénteki közleményében tudatta: vasárnap 8 és 12 óra között a hidat az átjáró átépítése miatt teljes szélességében lezárják a közúti forgalom elől.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Gyereket a magasba!
Magasba emelték a gyerekeket Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Gyerekzsivaj töltötte meg szombat délelőtt a Gárdonyi Géza Művelődési Ház előtti teret, ahol családok gyűltek össze a Gyereket a magasba! miskolci programján. A nap csúcspontján, pontosan 11 órakor egyszerre emelték magasba a gyerekeket, Miskolc ezzel több mint negyven településhez csatlakozott az országos kezdeményezésben.
Képgaléria
III. Nemzetközi Tűzoltó Gyakorlat
Lángok, sérültek és mentőcsapatok a DAM területén
MiskolcHavaria
Füst, lángok és földön fekvő sérültek fogadták szombaton a DAM területére érkező mentőcsapatokat. A látvány ezúttal egy nagyszabású nemzetközi gyakorlat része volt, amelyen magyar és szlovák önkéntesek valósághű káreseteken keresztül tették próbára tudásukat.
vízilabda
Fölényes pólódiadal
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B, 3. forduló.
Képgaléria
IV. kapualj festés a Belvárosi Kör szervezésében
Ecsettel a miskolci belvárosért
MiskolcSzabadidő
Negyedik alkalommal fogtak össze önkéntesek a miskolci belváros szépítéséért. A Miskolci Belvárosi Kör Egyesület Kapualjfestés IV. akcióján szombaton ismét ecsetet ragadtak a résztvevők, hogy kapualjakat, kapukat és homlokzatokat tegyenek rendbe.