Ugrás a tartalomra

Évente legalább száz önkormányzati tulajdonú lakást újítanának fel

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. október 15. csütörtök 18:29
A Velünk a Város frakció kezdeményezte a Miskolc Holdingnál azt is, hogy a kaucióra 36 hónapos részletfizetési lehetőséget kaphassanak a bérlők. És létrehoznának egy 400 millió forintos alapot, amivel a szociálisan rászoruló bérlőket támogatná a városvezetés – mindezeket a Miskolc Televízió csütörtöki Híradója előtt jelentette be Simon Gábor frakcióvezető és Szopkó Tibor önkormányzati képviselő.
Simon Gábor és Szopkó Tibor Fotó: Juhász Ákos

A politikusok egy lepusztult önkormányzati tulajdonú bérlakásban beszéltek a részletekről. A helyszínválasztás természetesen nem véletlen: azért álltak egy ilyen lakásban kamera elé, hogy – idézzük Szopkó Tibort – „megmutassuk, mit jelent az, amikor arról beszélünk, hogy felelőtlen ingatlangazdálkodást folytatott az előző városvezetés”.

– Itt is láthatjuk, mivel járt, hogy 1,8 milliárd forintot kivontak az ingatlangazdálkodás eredményéből – mutatott körbe.

Miskolcon mintegy 5 ezer önkormányzati tulajdonú bérlakás van. Ebből megközelítőleg ezer üres, kimondottan rossz állapotban több mint ötszáz lakást tartanak számon. Utóbbiak – mint a fotók is mutatják – gyakorlatilag lakhatatlanok. Szopkó Tibor szerint értékesíthetnék ezeket a lakásokat, de ezzel „felélnénk a város jövőjét”. Folytathatták volna a korábbi ingatlangazdálkodási politikát, de akár rövid idő alatt akár meg is duplázódhatott volna az üres lakások száma – vélekedett.

– Ez sem lehetett tehát cél. Szakmai véleményeket kértünk a felelős döntés meghozatalához. Az intézkedéscsomagunk célja, hogy itthon tartsuk a fiatalokat. Ehhez azonban megfelelő minőségű és megfelelő mennyiségű ingatlanra van szükség. Éppen ezért arra tettünk ígéretet a város lakosságának, hogy a következő években mintegy 2-2,5 milliárd forintot fordítunk az ingatlanvagyon fejlesztésére – emelte ki.

Tény, hogy több ezer miskolci fiatal család szeretne önkormányzati bérlakásokba költözni. Csak a legutóbbi pályázat során harminc lakásra több mint 1800-an jelentkeztek. A kereslet tehát adott.

– Szeretnénk évente legalább száz lakást felújítani, ezt kezdeményeztük mind a szakembereknél, mind a városvezetésnél. A használható lakásállományt növelnénk – ezt már a Velünk a Város frakcióvezetője mondta.

Simon Gábor azzal folytatta: tisztában vannak azzal, hogy sok embernek gondot okoz a bérleti díjak kifizetése. A bérlők közel 10 százalékára igaz az is, hogy nagyon nehezen tudja kifizetni a kauciót. Nekik is segítenének.

– Kezdeményeztük, hogy biztosítson 36 hónapos részletfizetési lehetőséget a Miskolc Holding. A bérlőknek nincs más dolguk, mint egy kérelmet benyújtani az önkormányzati vagyonkezelőhöz, és a részletfizetést meg fogják kapni.

A szociálisan rászoruló bérlők támogatására már korábban átdolgozta az önkormányzat a szociális rendeletet, és a bérleti díj kifizetésében is segítik őket.

A bérlakásfelújítási program célja, hogy Miskolcon tartsák a fiatalokat. Fotó: Juhász Ákos

– Kértük a város vezetését, hogy a következő 4 évre hozzon létre egy legalább 400 millió forintos alapot, ami kifejezetten ezen bérlőinket fogja támogatni. Ez a tervek szerint január 1-jétől elérhető lesz. Feltétel persze, hogy a következő közgyűlés meghozza a szükséges döntéseket. Készen állunk rá, a szakembereket pedig arra kérjük, hogy minél hamarabb tegyék le az asztalunkra a javaslatukat – zárta a tájékoztatót Simon Gábor frakcióvezető.

A bejelentést élőben közvetítette a Miskolc Televízió, és facebook-oldalána minap.hu is. A videót itt újból megtekinthető.

További hírek

Olvasnivaló