1

Még az időjárás is kegyes volt, hiszen a kora reggeli kezdéskor négy Celsius fok volt pluszban, amely a kora délutáni zárásig a hat fokot is elérte. Nem mondom, hogy banánérlelő, de az engem elkísérő gyermekem is jól bírta. Amihez természetesen hozzájárul a rengeteg érdekes látnivaló, a standok, kirakodások hosszú során, és talán az is, hogy jutott itt-ott egy kis vásárfia is, régi pénzek, egy kis édesség formájában.
 
Az idei első vásárban is hellyel-közzel a megszokott kínálatot mustrálhatta a nagyérdemű. Talán nem minden árus jött el, vagy az egy hetes csúszás vagy a hideg miatt, de olyannal is találkoztunk, akit eddig nem láttunk itt, meg is csodáltuk a különleges portékáit. Ugyanis régi, rozsdás vasakból, főleg baltákból, bárdokból, szekercékből és leginkább tomahawkra emlékeztető szerszámokból készítettek felújított, ebben a formában leginkább már csak dísznek való, igen látványos eszközöket. Az áruk, nos, nem kevés, a kisebbek is több tízezerre rúgnak, de aki szereti az ilyen látványos dísztárgyakat, az nem fogja sajnálni a rájuk valót. 

„Ezeket a bárdokat, baltákat mi vásároljuk meg, hasonló régiségvásárokon rozsdásan és felújítjuk őket, a nyeleket is mi készítjük el hozzájuk. Az eredmény egy szép dísztárgy lesz. Ilyesmit nem láttam még máshol, ezért fogtam bele a készítésbe. Remélve, hogy eladhatók. Azt látom, hogy tetszik mindenkinek, aki elmegy előttünk. Ma is adtunk el belőle” – tudom meg a készítőtől, Mahovics Józseftől, aki hangsúlyozza, hogy ez egy induló dolog még, kevés a tapasztalat, de az bíztató. Az ide elhozott darabok 29 és 59 ezer forint közötti árakon kerültek a kínálatba. „Ezek kifejezetten dísztárgyak, nincsenek kiélezve sem, a falra kell tenni és nézegetni”- mondja. 

Egy másik standnál is a forgalomról érdeklődtem, Bleiher Sándortól, miközben egy kedves idős úr is odajött hozzánk anekdotázni. Aki ’56-os emlékeit elevenítette fel nekünk. Lám, egy ilyen kötetlen vásári forgatag mi mindenre jó! Nem csak vevők és eladók találkoznak itt, hanem nézelődők, beszélgetők is jönnek, csak úgy a látnivalók és a társaság kedvéért. 

Bleiher úr elmondta, hogy számára kifejezetten sikeres volt addig is a nap, voltak vevők szép számmal, megérte nekik eljönni egészen Budapestről árulni. Megtudtam, hogy nem először, rendszeres árus már városunkban. És ez alkalom a barátokkal, ismerősökkel való találkozásra is. 
„Minden megy, nem lehet kiemelni semmit, hogy most ezt vagy azt keresnék jobban. Színes a paletta. Van forgalom, érdemes volt eljönni – erősítette meg.

A régiségvásár egy másik színfoltja volt az Észak-Keleti Átjáró KHE (közhasznú egyesület) standja, ahol kifejezetten miskolci ereklyéket, emléktárgyakat, miskolci témájú vagy kiadású könyveket, és az ikonikus kilátó képével ellátott ruhaneműket kínáltak a nézelődőknek. 

Darázs Richárd elnök, szakmai vezető elmondta, hogy az egyesület tavaly volt tizenöt éves, már van tapasztalatuk abban, hogy van igény a helyi történetekre, a helyi kötődésű szerzők írásaira, amelyek mind megtalálhatóak a kínálatukban. Ahogy a miskolci tematikájú ruházati termékekre és egyéb ajándéktárgyakra is, mint például a hűtő mágnesek. 

„Ezeknek az a lényegük, hogy erősíteni lehet velük a kötődésünket a városhoz. Erősíteni a helyi identitást. Ahogy látható, a ruhákon a fő motívum a kilátó. De más ábrákat is használunk. A kiadványaink pedig sokfélék. Van például egy dupla, kilátós kötetünk, a Hetvenkét méter, amely kifejezetten a kilátó történetét dolgozza fel. És vannak különböző sorozataink is, különböző szerzőktől, amelyek a város egyes részeiről és korszakairól szólnak bővebben. Itt van a Miskolci Útikalauz sorozatunk is, már a negyedik kötettel. Avagy az Átjáró könyvek, szintén a negyedik kötettel. Éppen az imént ment el Halász Ágnes szerző, aki eddig itt dedikált” – sorolta Darázs Richárd. Külön kiemelte egy sajátosan miskolci játékról, a Kamáról szóló kiadványukat, amely egy labdajáték, amihez labdát is árulnak. 
Richárd szerint volt már a mainál nagyobb forgalmuk is, de egészen elfogadható volt ez is. Érdemes volt kijönniük. Már csak a sok ismerős miatt is, akikkel így módjuk volt találkozni.    

Végezetül meg kell említenünk azt is, hogy egy rendhagyó megemlékezésre is sor került a délelőtt folyamán a vásárban, amit előző napokban a különböző közösségi média felületeken kezdtek el megszervezni. A héten elhunyt Fekete Zoltánra az ismert dekoratőrre emlékeztek barátai és tisztelői, aki rendszeres résztvevője volt a maga standjával a miskolci régiségvásároknak. Temetése január 6-án a taktaharkányi temetőben volt.  Emlékére az év első, januári régiségvásárán gyertyát gyújtottak egy gyermekkori barátja kezdeményezésére a Városház téri villamosmegállóban. Ott, ahol festett dobozaival mindig letelepedett. Ez a megható gesztus is mutatja, hogy a miskolci régiségvásár nem csak egy piac, hanem közösségi esemény is, ahol nem csak árusok és vevők találkoznak, hanem barátok, ismerősök is, akik törődnek egymással.