belváros
Együttgondolkodásra hívta tagjait és partnereit a Miskolci Belvárosi Kör
Nyolc projektjét mutatta be a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület a BOKIK Székházban tartott találkozón, amelyek egy részével már találkozhattak a miskolciak.
Eljött az idő: búcsút kell vennünk a miskolci karácsonyfáktól
A Miskolci Belvárosi Kör Facebook oldalán jelentette be a szomorú hírt.
Eltűnt az egykori fürdőigazgatói lakás az Erzsébet térről
A területen az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpont tulajdonosa épít irodaházat.
Elhúzódik a munka a színháznál, tovább tart a vágányzár a belvárosban
A villamosközlekedésnek eredetileg délben kellett volna helyreállni a teljes szakaszon, most úgy néz ki, délután fél négykor indulhat az első szerelvény a Tiszairól.
Újabb botlatókövek állítanak emléket a holokauszt miskolci áldozatainak
A kövek Roth Anni, Forgács Andor, Robicsek Valéria, Szerényi Gábor és Czukor Magdika emlékét őrzik.
Nagy kihívás az egykori Avas Szálló, mint műemlék felújítása
A Miskolc belvárosában álló egykori Avas Szálló a jövőben a Mathias Corvinus Collegium (MCC) székhelye lesz, a kivitelezést megkezdték, két év múlva lehet a házavató.
A belváros is játszhat majd
Újabb városmegújító projektbe kezd a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület, miután több sikeres miniprojektjük is nagy visszhangot kapott az elmúlt időszakban.
Már az utolsó simításokat végzik a Grabovszki-házon
A MÜHÁ-val szemközti épület homlokzatai az elmúlt egy év során teljesen megújultak.
Kapualj-felújítás, utcazene, közös akciók – Így lehelne új életet a sétálóutcába a Belvárosi Kör
Az egyesületet tíz belvárosi vállalkozó hívta életre júliusban, szerdán pedig az első néhány hónap eredményeiről is beszámoltak.
Kijavítják a Pátria homlokzatát
A munka a múlt héten kezdődött, elsősorban a balesetveszély elhárításáról van szó.
Jelentős forgalomkorlátozásokra készülhetünk a Barátság Maraton idején
A vasárnapi nemzetközi utcai futófesztivál miatt reggel fél héttől délután négy óráig forgalomkorlátozásokra kell számítani a belvárosban. Alább közöljük az érintett helyszíneket.
Elköltözik az MKMK
Új címen találják meg a Miskolci Közintézmény-működtető Központ, azaz az MKMK irodáját.
Már a negyedik emelet épül a Szent István téren
Az ügyvezető elmondása szerint októberre elérhető végső magasságát a főtér mellett épülő társasházkomplexum.
2027 végére teljesen megújulhat az egykori Avas Szálló
A kultikus épületben a múlt héten vette át a munkaterületet a kivitelező, aki meg is kezdte a bontást.
Maszek takarás a Csöcsös alatt
A Behajtani tilos és az Egyirányú út táblák fedőműveletben részesültek.
Száz darab kukát ajánlott fel a városnak a Mirehu
Nyolcvan literes, korszerű gyűjtőedényeket helyeznek ki a belvárosban.
„Zöld szigetté” változik a miskolci Villanyrendőr
Folytatódik a virágosítás Miskolc belvárosban.