Ugrás a tartalomra

Ez nagyot fog szólni: négynapos fesztivál épült a tehetségkutató köré

Kujan István
Utoljára módosítva
2022. május 09. hétfő 13:39
Május 10. és 14. között Miskolcra figyel a magyar zenésztársadalom, feltekerjük ugyanis a hangerőt: tehetségkutatók és zenei játszótér is várja majd a fiatalokat több belvárosi helyszínen.
Majorné Bencze Tünde, Andrásik Remo, Hankó Vanda és Hímer Bertalan Paya. Fotó: Horváth Csongor

Együttműködő partnereivel egy különleges programra készül a Miskolci Kulturális Központ (MKK), többnapos programsorozatukban minden a zenéről és a fiatalokról fog szólni. Majorné Bencze Tünde, az MKK Nonprofit Kft. ügyvezetője az eseményt beharangozó hétfői sajtótájékoztatón rámutatott, közművelődési intézményként nagy hangsúlyt helyeznek a tehetséggondozásra, igyekeznek támogatni a tehetségek kibontakozását.

- Fontos számunkra, hogy minél több fiatal diák életében jelen legyen a zene. Éppen ezért nagy örömmel csatlakoztunk együttműködő partnereinkhez a program szervezésében és lebonyolításában, hiszen céljaink megegyeznek - mondta.

Andrásik Remo, a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) főtitkára két programelemet emelt ki, amit ők szerveznek. Az egyik a Hangszert a kézbe, ami egy sikeres országjáró sorozat, több mint félszáz állomása volt már, amiken eddig összesen mintegy 130 ezren látogattak meg 2017 óta. A program ötlete akkor fogalmazódott meg, amikor egy felmérés kimutatta: hazánkban európai viszonylatban nagyon kevés fiatal játszik valamilyen hangszeren.

- Kodály és Bartók hazájában ez nagyon nem stimmel, ezért indítottuk el a programot - tette hozzá.

A Hangszert a kézbe május 10-12. között látogatható majd a Művészetek Házában. Keddtől egészen csütörtök estig teljesen ingyenesen lesz látogatható a zenei játszótér (hangszerkiállítás), ahol minden érdeklődő betekintést nyerhet a dob- és ütőhangszeres, a gitáros és basszusgitáros, a billentyűs, a népi és klasszikus hangszerek, az elektronikus zenei, valamint a stúdiós szekciókba, hogy a hangszereket megszólaltatva nagyszerű és boldog pillanatokat élhessen át. Emellett szintén ingyenesen lesz látogatható 16 rendhagyó énekóra, 6 hangszeres és hangtechnikai kurzus, és több koncert. Az érdeklődők dalszerzőkkel és zeneterapeutával is találkozhatnak majd.

- Szeretnénk megmutatni, hogy aki hangszerrel él, sokkal boldogabb, mint az, aki nem - fogalmazott. - Figyeljük a gyerekeket ezeken az alkalmakon, és látva az örömöt a szemünkben mi, zenészek is megértjük, miért kezdtünk el zenélni. Komoly küldetés, reméljük, nagy sikere lesz a programnak Miskolcon is.

Andrásik Remo elmondta azt is, hogy a másik program, az idén 14 éves Öröm a zene mára az egész Kárpát-medence legnagyobb tehetségkutató versenyévé vált. 25 állomása van, minden megyében egy, hat pedig határon túl. Ma már mintegy 1300 zenekart mozgatnak meg. A főtitkár örömmel fogadta, hogy Miskolcon fesztivál kerekedett a program köré, bízik benne, hogy ezt a következő években is meg tudják tartani.

Hímer Bertalan Paya, az MKK programszervezője elmondta még, hogy a Szinva terasz ad majd otthont a diákzenekarok tehetségkutatójának. Ez az MKK saját szervezése, és a „Miskolc te vagy!" című TOP-projekt keretében valósul meg. A május 12-ei versenyre szerdáig lehet jelentkezni, a megye egész területéről várják a zenekarokat. A fődíj 100 ezer forint pénzjutalom.

Fotó: Horváth Csongor

Végül Hankó Vanda, a Helynekem programszervezője a Helyfoglaló zenei tehetségkutatóról, amit május 13-án és 14-én, pénteken és szombaton rendeznek meg. Erre május 5-éig lehet jelentkeznie az amatőr zenekaroknak. Ez egy országos verseny, az Öröm a zene program keretein belül rendezik meg 2013 óta. A győztes zenekar bekerül a budapesti döntőbe, ahol az első helyezett nyereménye egy 3 millió forint értékű csomag. Idén ráadásul a Bohemian Betyars is csatlakozott a Helyfoglaló szervezéséhez, és egy különdíjat is felajánlottak, ami 500 ezer forint. A zsűriben helyet kapott Andrásik Remo, a HANOSZ főtitkára, zenész, gitártanár, Károly Tamás producer, stúdiós szakember, Sajó Dávid újságíró, Kovács Ákos Dadan, a Hangfoglaló Program mentora, valamint Csorba Lóci, a Lóci játszik alapító frontembere, basszusgitárosa és énekese. A programban egész hétvégén mini koncertek lesznek, tartanak meetinget az induló zenekaroknak a szakmai zsűrivel és meghívott zenészekkel, valamint koncertezik a Bohemian Betyars. Az MKK támogatásával a szervezők péntekre - jelképes összegért - miskolci szállást tudnak biztosítani a zenekarok tagjainak.

A négynapos program szervezője, támogatója a Miskolci Kulturális Központ, a Helynekem, az Öröm a zene, a Bohemian Betyars, a Hangfoglaló program, valamint a Paya művek/Rockinform.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!